Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Jakabné Muity Mária méltósággal viselt betegsége után 2025.07.12-én örökre megpihent. Drága halottunk hamvait 2025.08.05-én 10 órakor a római katolikus egyház szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra az Assisi Szent Ferenc Plébánia-templomban. (1092 Budapest, Bakáts tér 13.) Kérjük, koszorúk és csokrok mellőzésével, egy szál virággal búcsúzzanak! A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete saját halottjának tekinti MZTSZ Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
Jelentősen megújult a színházi szakmák egyetlen országosan reprezentatív szakszervezete, az idén 105 éves Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) országos vezetősége, miután a 2024. április 8-án, hétfőn megtartott tisztújító küldöttgyűlésen megválasztották az új országos ügyvezető elnökséget. A következő öt évben országos elnökként Savanyu Gergely, a soproni Petőfi Színház színművésze, a soproni alapszervezet elnöke irányítja a 17 fős elnökséget. A két országos alelnök Makranczi Zalán színművész, a szinkron alapszervezet alelnöke és Kovács Éva Rebecca színművész, a szabadfoglalkozású művészek alapszervezetének titkára lett. Az elnökségi tagok többsége is kicserélődött. Az új elnökség programjában az érdekképviseleti funkció megerősítése szerepel az első helyen.
Százezer forint támogatást kap minden friss diplomás színész az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettől.
Eredeti ötperces
Dátum: 2005. december 20., kedd, 21:06

Csáki László Darazsak, ludak, körtefa című filmje a ljubljanai Animateka zsűrijének elismerő oklevelét nyerte el. A Duna Műhelyben készült ötperces alkotás a zsűri elismerését „elbűvölő egyszerűségével, és az animáció egyik legősibb technikájára és eszköztárára való hivatkozás eredetiségével” nyerte el.
A film a nagy szesztilalom idején játszódik Floridában, Jack az ingatlanügynök életének két meghatározó epizódját meséli el sajátos szellemességgel. Csáki László filmjét Oberhausenben a Hamburgi Rövidfilm Ügynökség jutalmazta díjával. A hétvégén véget ért ljubljanai fesztivál a magyar animációs filmművészet világhírű alkotásaiból mutatott be válogatást. Az ANIMATEKA műsorán a Pannóniafilmben és a Kecskemétfilmben készült legendás alkotásokkal találkozhatott újra a nagyérdemű közönség. Rofusz Ferenc A légy című Oscar-díjas négypercese, Jankovics Marcell Gusztáv -jának egyik epizódja mellett, többek között Cakó Ferenc, Horváth Mária, Macskássy Kati, Szilágyi Varga Zoltán, Szoboszlay Péter, Resienbüchler Sándor és Ulrich Gábor munkáit vetítették. A fesztiválokról és a filmekről bővebb információ a www.filmunio.hu honlapon.
Hozzászólás
Hozzászólások
|
|
Galéria
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„Az egyetlen hasznos hazugság a gyógyszer."
Platón
|
|