Magyar retrospektív Portóban
Dátum: 2006. február 23., csütörtök, 12:30
Huszonhatodik alkalommal kezdődik meg február 24-én a Fantasporto, Portugália legnagyobb nemzetközi filmfesztiválja. A rendezvény az 1956-os forradalom 50. évfordulójának tiszteletére különprogramon mutat be játékfilmeket az elmúlt évtizedek magyar történelméről.

A „Cinema Húngaro” válogatásban Bacsó Péter A tanú, Makk Károly Szerelem, Szabó István Szerelmesfilm, Gothár Péter Megáll az idő, Bereményi Géza Eldorádó, Mészáros Márta Napló apámnak, anyámnak és A temetetlen halott, valamint Koltai Róbert Világszám! című filmjét tűzik műsorra a portói Rivoli filmszínházban. A festői szépségű kikötővárosban megrendezett filmünnep közel 200 filmjére tavaly több mint százezer néző volt kíváncsi. Az 56-os tematikájú játékfilm válogatás mellett a közelmúlt legsikeresebb rövidfilmjeit is megismerheti a közönség Portóban. Buvári Tamás, Cakó Ferenc, Kenyeres Bálint, Mészáros Péter és Mundruczó Kornél világot járt rövidfilmjei is meghívást kaptak a portói fesztiválra.

Mundruczó Kornél Johanna című legutóbbi filmjével a versenyprogramban is szerepel, a nemzetközi fesztiválok kedvence számos díjban és elismerésben részesült 2005-ben, legutóbb a Filmszemlén Tóth Orsi a legjobb színésznő díját nyerte el. Mundruczó korábbi játékfilmjét, a Szép napok-at a Fantasporto információs programjában tűzi műsorra.

                                                                                                                                           A fesztiválokról és a filmekről bővebb információ a www.filmunio.hu honlapon.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

 
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
Aforizmák
„ A jóságnak legyen ökle."
Jevgenyij Jevtusenko
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ