Magyar filmek külföldi megmérettetése
Dátum: 2006. április 10., hétfő, 12:16
Öt magyar filmet mutat be a 24. Uruguay-i Nemzetközi Filmfesztivál Montevideoban. Az Uruguay-i Filmközpont rendezvényének játékfilm versenyébe Vranik Roland Fekete kefe című filmje kapott meghívást. A rövidfilmes mezőnyben Keményffy Tamás Szerencsés ember és Tóth Barnabás Vonaton című alkotása kel versenyre.

Tóth Barnabás Kiállítás című munkáját, valamint Ács Miklós Shocking című filmjét az információs programban mutatják be. A montevideoi fesztiválon 39 országból érkező több, mint 200 filmet tűznek műsorra április első heteiben.

A Feket kefe című szemlefődíjas alkotás nemzetközi szereplése Montevideo után a római, majd a Buenos Aires-i független film fesztiválok rangos versenyein folytatódik hamarosan.

A dél-franciaországi Aubagne-ban április 10-én kezdődik nemzetközi filmfesztivál, melynek programját három magyar alkotás gazdagítja. A játékfilmes mezőnybe Mundruczó Kornél Johannáját hívták meg. A rövidfilmek között Báthory Orsolya Antik című munkája és Gayer Zoltán – Molnár Péter közös műve, A Karusszel rítus kel versenyre.

A fesztiválokról és a filmekről bővebb információ a www.filmunio.hu honlapon.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„ ...van számomra valami mélységesen megható az óriási embertömegekben, amelyek azok irányítását követik, akik nem hisznek az emberiségben"
Whitman
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ