– Számomra a kiállítás nem jelent semmiféle pszicho-drámát, talán másképpen, intenzívebben élek át néhány emléket. Amikor megnéztem a rendezvényt, az az érzés kerített hatalmába, hogy egy határok nélküli helyre léptem be, egy kisvárosba, ahol minden, a falak, az utcák, az ablakok az én világomból, az én életemből, az én filmjeimből kerültek ide - fejtette ki Almodóvar.

És valóban, a kiállítás első terme egy vöröslő alagútból, messziről azt az iskolatáskát láttatja, amellyel a rendező gyermekként belépett az internátusba. Egy másik terem főszereplője egy írógép.
– Anyám ajándékozta nekem, amikor 10 éves voltam, hogy megtanuljak tíz ujjal írni. Az írást nem hagytam abba, de rájöttem, hogy jobban csinálom, ha a szavakat képekkel elegyítem - emlékezett a rendező.

Van egy másik szoba a kiállításon, amelynek uralkodó színe az intenzív vörös. Itt megjelennek mindazok a almodóvari figurák, díszletek, amelyek hosszabb-rövidebb időre ezzel a színnel társultak. Van benne egy Joan Miró-kép is, szintén vörös, amely gyermekkorára és olyan hatásokra utal, amelyeket a filmes nyíltan vállal.

Matisse, Bacon, Cocteau, Picasso szintén jelen vannak, mint akik hozzájárultak Almodóvar világának megteremtéséhez.

A kiállítással egy időben bemutatják a rendező filmjeit is, köztük két kevéssé ismert rövidfilmjét, a Tetoválást és a Tilost imádókat, valamint 25 filmet olyan más rendezőktől, akikre hatott Almodóvar művészete. A kiállítást később elviszik Madridba is.

(MTI-Panoráma)