Az örmény származású kanadai Atom Egoyan által rendezett alkotást a Kanaltürk kereskedelmi televízió mutatja be csütörtökön este. A film után az adó kerekasztal-beszélgetést rendez török és örmény történészek, illetve más értelmiségiek részvételével a szóban forgó történelmi időszakról.
A Kanaltürk közvélemény-kutatást végzett sms-ben, és a válaszolók 72 százaléka helyesli a film műsorra tűzését - közölte a tv szóvivője. Hangsúlyozta, hogy a filmet vágatlanul mutatják be.
A bemutatáshoz szükség volt a török kormány jóváhagyására, amelyet megadott, de Ankara megjegyezte, hogy a film „nevetséges propaganda".
A 2002-ben készült film vetítési jogát Törökországban először egy isztambuli magáncég vásárolta meg 2004-ben, de a mű kiváltotta heves hazai reakciók miatt végül letett a bemutatásáról. Főleg a nacionalista erők tiltakoztak ellene.
Az I. világháború idején történt örmény népirtás a török történelem egyik legsötétebb időszaka. Ankara kategorikusan visszautasítja, hogy a török hadsereg népirtást követett volna el az örmények ellen. Azt állítja, hogy az örmények felkelése és az orosz hadsereghez való csatlakozása nyomán kialakult összecsapásokban, illetve a deportálásokban 300 ezer örmény, de legalább ennyi török is meghalt. Az örmények viszont azt állítják, hogy másfél millió nemzettársukat ölték meg a török katonák.
(MTI)
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |

