Jennifer Hudson alakítja Winnie Mandelát
Dátum: 2010. május 17., hétfő, 14:11
Május végén kezdődik Dél-Afrikában a Winnie című, Nelson Mandela volt feleségéről szóló életrajzi film forgatása Jennifer Hudsonnal a címszerepben – jelentette be a film producere a cannes-i filmfesztiválon.

Andre Pieterse arról is beszámolt a hétvégi sajtótájékoztatón, hogy levelet kapott Winnie Madikizela-Mandela ügyvédeitől, amelyben jelezték, hogy ügyfelük mindenképpen látni akarja a forgatókönyvet a munkálatok megkezdése előtt, hogy jóváhagyhassa. Pieterse szerint a levél fenyegető hangneme arra utalt, hogy a forgatás leállításától sem riadnának vissza, ha a történet nem nyerné el a 73 éves dél-afrikai politikusnő tetszését.

Darrell Roodt, a film rendezője azonban határozottan ellenezte a "jóváhagyatást". Mint producere is kifejtette: "a film alapos kutatás alapján megírt forgatókönyvből készült, mindennemű beavatkozás nélkül".

Winnie Mandela az apartheid elleni küzdelem egyik dél-afrikai vezetőjeként vívott ki magának tiszteletet. Az Afrikai Nemzeti Kongresszus egyik vezetőjeként férje szabadon bocsátásáért kampányolt. De röviddel az után, hogy Mandela 27 évi börtönt követően 1990-ben visszanyerte szabadságát, felbomlott a házasságuk.

Egy emberrablási ügyben játszott szerepe miatt Winnie Mandela 1991-ben hat év börtönt kapott, és bár a bírói döntést a fellebbezés nyomán pénzbírságra mérsékelték, később csalás és lopás miatt is elítélték.

Roodt elmondta, hogy a filmjében, amely kamaszkorától napjainkig követi az asszony életét, annak kínos mozzanatait is be akarja mutatni. "Nem rózsaszín", hanem az események kontextusába helyezett és életének egyes mozzanatait ezekből az összefüggésekből magyarázó életrajzi képet akar festeni - hangsúlyozta a rendező.

Mint leszögezte: a Winnie "egy nagyszerű dél-afrikai asszonyról szól, egy nagyszerű emberről, aki rengeteget tett a hazájáért és a világért". Filmjében Mandeláék kapcsolata "csodálatos szerelmi történetként jelenik meg, amelyből kiderül, hogy egy nő mi mindent képes tenni a férjéért".

"Bár nem kellene ezt mondanom, de szerintem Winnie szeretni fogja ezt a filmet" - jósolta a rendező.

 


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
Aforizmák
„ A kétségbeesés lépcsőfokai felfelé vezetnek."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ