Soknemzetiségű családban látta meg a napvilágot: apja orosz származású német újságíró, anyja orosz, francia és olasz felmenőkkel rendelkező francia jelmeztervező volt. Apai nagyapját, a cári hadsereg tisztjét külföldre száműzték, anyai nagyapja együtt dolgozott Gyagilev híres szentpétervári balettjével. Színi tanulmányait a London Theatre Studióban végezte, 17 évesen lépett először a világot jelentő deszkákra egy vidéki színházban. A következő évben már Londonban szerepelt, s 1942-ben a filmvásznon is debütált. Karrierjét a háború szakította félbe, 1942-46 között a hadseregben szolgált.

Első forgatókönyvét 24 évesen írta, egy évvel később már a rendezést is magára vállalta, 1949-ben Az Angelo közlegénynek már főszereplője és társrendezője is volt. A nagy kiugrást, az ismertséget és kritikai elismerést 1951-ben a Mervyn LeRoy rendezésében készült Quo Vadis? Néró császára hozta meg, alakításért először jelölték Oscar-díjra.

A Broadway színpadain szerzőként hódított: 1953-ban Rex Harrison volt a főszereplője a Négy tábornok című vígjátékának, az 1957-ben bemutatott Romanoff és Juliet a klasszikus Rómeó és Júlia modernizált, szatirikus változata (utóbbinak 1961-ben megrendezte filmváltozatát is). Az ötvenes években forgatott filmjei közül jelentősebb Az egyiptomi (1954), a Lola Montez, a Nem vagyunk angyalok, A vándorok (1956) és az Egy angyal szállt le Brooklynban (1957) - utóbbi kettő olasz koprodukcióban készült. 1960-ban Stanley Kubrick klasszikus Spartacus-filmjében Lentulus Batiatust, a mohó rabszolga-kereskedőt formálta meg. A film négy kategóriában kapott Oscart, a legjobb férfi mellékszereplőként Peter Ustinov is átvehette az amerikai filmakadémia legrangosabb kitüntetését.

1962-ben a Herman Melville regényéből Ustinov által írt és rendezett Billy Budd című film megkapta a brit akadémia kitüntetését. Három év múlva hasonlóan sikeresen ültette át a filmvászonra Romain Gary Lady L. című regényét, Ottó bajor herceg szerepét ő alakította. 1964-ben másodszor is Oscar-díjjal jutalmazták a Topkapi című thrillerben nyújtott alakításáért. 1967-ben készült a Feketeszakáll szelleme című komédia, amelyet nálunk is nagy sikerrel vetítettek. Ustinov forgatókönyvíróként is elismert: 1968-ban az egyik társírója volt a Forró milliók című filmnek, s a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában Oscar-díjra jelölték.

Sokak emlékezetében az Agatha Christie detektívregények Hercule Poirot-jaként marad meg, a különc, fura bajszú belga nyomozót több filmben is megszemélyesítette, talán legjobban a Halál a Níluson (1978) címűben. 1977-ben a Názáreti Jézus című tévésorozatban Heródes szerepét formálta meg. A nyolcvanas évek elején újra felügyelőt játszott a Charlie Chan és a Sárkánykirálynő átka című filmben (1981), ezt követte a Nyolcvan nap alatt a Föld körül (1988), majd A francia forradalom című történelmi film (1989).

A kilencvenes években a Lorenzo olaja című filmmel tért vissza Hollywoodba. Egyik legutolsó alakítását egy vígjáték, az Oltári vőlegény (1999) nagypapa szerepében nyújtotta. Kölcsönözte hangját rajzfilmekhez is: ilyen volt a Disney féle Robin Hood (1973) vagy a Muppet Show (1976), később Orwell Állatfarmja (1999). Mindezek mellett olyan ismeretterjesztő filmek és sorozatok házigazdája volt, mint az Ustinov Kínában, az Ustinovval a világ körül és a Vatikán belülről. Az évtizedek óta Svájcban élő Ustinov 2004. március 28-án halt meg Genfben.

Az Oscarok mellett háromszor tüntették ki a legjobb tévéfilmeknek járó Emmy-díjjal. 1975-ben megkapta a Brit Birodalmi Rend (CBE) kitüntetést, 1990-ben lovaggá ütötte II. Erzsébet brit királynő. 1977-ben Kedves Én címmel jelent meg emlékirata, de könyvet írt Az én Oroszországom címmel a Gorbacsov-korszak Szovjetuniójáról is, és haláláig írt bölcs publicisztikákat a világ számos lapjában. A balkezes, jó humoráról ismert művészről ismerősei azt mondták, hogy úgy él, mint egy brit, úgy gondolkodik, mint egy francia és úgy érez, mint egy orosz.

1968-tól az UNICEF utazó nagyköveteként járta a világot, Magyarországon is többször járt. Utoljára 2001 őszén, amikor Budapesten részt vett a róla elnevezett társadalomtudományi oktatási és kutatási központ megnyitásán a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

(MTI-Panoráma - Perge Zita, Sajtóadatbank)