Az indiai filmek vetítésének tilalma valójában a nagy rivális elleni gazdasági szabotázs része volt, az 1962-ben elfogadott első pakisztáni szerzői jogi törvény ugyanis tételesen kimondta, hogy a szellemi tulajdon védelme nem vonatkozik az indiai termékekre. Ez szélesre tárta a kaput az indiai filmek illegális és jogdíjfizetés nélküli forgalmazása előtt, főleg a videókazetták korszakában.

Az indiai filmek formális tilalma azonban paradox módon a pakisztáni filmgyártás elsorvadásához vezetett: a két ország filmipara közti együttműködés megszakadását a kevésbé tőkeerős és kisebb piacra dolgozó pakisztáni filmipar, „Lollywood" (a lahóri központú filmgyártás) sínylette meg jobban. A helyi filmstúdiók jelentéktelenségbe süllyedtek, a nagyobb pakisztáni produkciókat is külföldön forgatták.

A következmény az lett, hogy az 1970-es évek 1500 mozijával szemben napjainkban már csak 270 teremben vetítenek filmeket Pakisztánban, míg Indiában rohamosan nőtt a mozik száma és 2005-ben elérte a 12 900-at - bár ezek többsége hagyományos egytermű mozi, szaporodik a multiplexek száma is. Míg Indiában tavaly 850 film készült, addig Pakisztánban már csak 40-et forgattak.

Pakisztán kitűnő forgatókönyvírókkal, színészekkel és zenészekkel rendelkezik, a szűk hazai piacon azonban nem jutottak kibontakozási lehetőséghez, sok tehetséges pakisztáni alkotó ezért Bollywoodba, a bombay-i központú indiai filmiparba menekült. Otthoni lehetőségek hiányában másodvonalbeli pakisztáni színészek még arra is kaphatók voltak, hogy merészebb szerepeket is elvállaljanak indiai filmekben: egy híres színésznő például felzúdulást keltett a konzervatív nézők körében azzal, hogy bevállalt egy csókjelenetet.

A pakisztáni filmiparban most abban reménykednek, hogy a tőkeerősebb és nagyobb szakmai hátterű és piacú Bollywooddal való együttműködés révén fellendül a pakisztáni filmgyártás is, felgyorsul az ötletek, a tehetségek és a szaktudás cseréje, ami a nyelvi és kulturális rokonság miatt kézenfekvő Megindultak a közös vállalkozások, melyekben tehetséges pakisztáni színésznők máris szép sikereket értek el. Az Indiával való együttműködés várhatóan külföldön is sikerekhez segíti a pakisztáni filmipart.

Az ötven éve tartó ellenségeskedés dacára az illegálisan terjesztett (indiai) filmek segítettek fenntartani a két ország közti kulturális és érzelmi kapcsolatokat, s reménykeltő, hogy a történelmi terhet nem viselő fiatalabb nemzedékek kevésbé fogékonyak a politikai vezetők gyűlölködő politikája iránt. A megbékélés hangulata kedvez az újbóli együttműködésnek.

Pakisztán jelenlegi erős embere, Pervez Musarraf a bollywoodi filmek rajongójának számít, s nemrég hivatalos díszvacsorán látta vendégül Rani Mukherjee népszerű színésznőt, aki egy indiai vadászpilótába szerelembe eső pakisztáni nő szerepében szívek millióit hódította meg a határ mindkét oldalán.

Annak idején Ziaul Hakk tábornok, Pakisztán egyik legkeményebb kezű vezetője paradox módon hozzájárult a két szomszéd közti kulturális kapcsolatok fennmaradásához, jóllehet szándéka éppen ezzel ellentétes volt. A Hakk-rezsim rendkívül elnyomó, kulturális téren - mint azt egy emberi jogi aktivista megfogalmazta - egyenesen rémálom volt. A hatalom célja az volt, hogy otthon tartsa az embereket, mert minden nyilvános helyen való szórakozást, főleg az olyat, ahol a nemek elvegyülhettek, iszlámellenesnek nyilvánítottak. Kapóra jött a videózás megjelenése, mivel segített a lakásban tartani az embereket. Az otthoni videózás elterjedése azonban fellendítette a kalózfilmek, így a tiltott indiai alkotások forgalmát.

A pakisztáni piac hivatalos megnyílásával az indiai filmgyártók 5-10 százalékos bevételnövekedéssel számolhatnak, tekintettel a pakisztáni filmpiac nagyságára - írta az Egyesült Arab Emírségekben megjelenő, 7days című lap.

De ennél is fontosabb, hogy míg politikusok mindeddig hasztalanul próbáltak tartós hídat verni a két acsarkodó nemzet között, a filmipar továbbra is szórakoztatja mindkét ország népét, sőt, rávilágít a gyűlölködés és a harag hiábavalóságára.

(MTI-Panoráma)