A film „valahol" egy koncentrációs táborban játszódik, amelyet 11-es számú szigorított fegyháznak neveznek, a valóságshow önkéntes résztvevői vállalják, hogy ebben szembesítsék őket a felidézett rémtettekkel. A színhely megszólalásig hasonlít az S-21 néven is ismert phnompeni Tuol Sleng börtönhöz, amelyben a hetvenes évek elején 16 ezer embert megkínoztak, majd kivégeztek a kambodzsai vörös khmerek, akik hatalomra jutásuk után országszerte valóságos népirtást hajtottak végre, becslések szerint 1,5-2 millió embert mészároltak le, illetve éheztettek halálra.
Napat Pavaputanont, a thaiföldi producer cég ügyvezető igazgatója kijelentette: „Mélységesen sajnáljuk, hogy filmünk kiváltotta az országuk történelmi megpróbáltatásai által érintett kambodzsaiak tiltakozását, nem vettük eléggé figyelembe a dolgoknak ezt az oldalát. Sajnáljuk, hogy a film árt a Thaiföld és Kambodzsa közötti jó kapcsolatoknak. Ez olyan hiba volt a részünkről, amelyet sohasem fogunk elfelejteni."
A phnompeni kulturális minisztérium egyik illetékese közölte, hogy a Ghost Game vetítését nem engedélyezik Kambodzsában.
(MTI-Panoráma)
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |

