Évtizedes jogi és szellemi csaták után mégis lesz játékfilm Jimi Hendrix életéről. Minden idők legnagyobb gitárosának történetét Quentin Tarantino viszi a moziba. A 90-es években feltűnt „őrült" rendező és Elver von Lear producer egy nem kevésbé excentrikus muzsikust választott ki Jimi megjelenítésére: Lenny Kravitzot, aki nem csupán „fazonban közel áll Hendrixhez, hanem zenéjében, gitárjátékában is érezhető a pszichedelikus félisten hatása. A forgatást a tervek szerint még az idén elkezdik, felvételek készülnek Jimi szülővárosában, Seattle-ben, továbbá New York-ban, Torontóban, ahol 1968-ban kábítószer miatt letartóztatták, és végül Londonban, ahol elindult a világhír felé és ahol tragikus halála bekövetkezett 1970. szeptember 18-án. A producer elképzelése szerint a filmben főszerep jut a zenének, ahogyan Oliver Stone The Doors című filmjében, a történet viszont a Jimi halálát megelőző időszakra és az azt követő napokra koncentrál. A hitelesség, és a későbbi viták, perek elkerülése végett a készülő film munkálatait folyamatosan ellenőrzi majd Leon Hendrix, Jimi féltestvére, aki a seattle-i Hendrix-örökségnek is egyik gondozója - írta a La Repubblica című olasz napilap.
Ezzel együtt könnyen lehet, hogy Hendrix rajongóit nem fogja meggyőzni a film, ahogyan számos életrajzi filmmel történt. Kétségtelen azonban, hogy az elmúlt években nagy divatja lett ezeknek a filmeknek, és nemcsak a közönség, hanem a szakma is díjakkal halmozta el az olyan alkotásokat, mint a Ray, vagy a Johnny Cash életét feldolgozó A nyughatatlan (I Walk The Line).
(MTI-Panoráma)
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |


