
A mű rendezője Julie Gavras, Isabella Rossellini mellett John Hurt alakítja a férfi főszerepet. A Late Bloomers belga produkció, amely egy harminc éve házasságban élő pár története. A Rossellini által megformált feleségnek azonban gondok akadnak memóriájával és nem tudni, vajon ez az öregedéssel jár-e.
"Számomra az öregedés nem hozott keserű tapasztalatokat, a film forgatókönyve is épp ezért tetszett" - fogalmazott Isabella Rossellini a produkció rendkívül jó hangulatú berlini sajtótájékoztatóján. "Az ötlet nagyon üdítő és egyedülálló volt" - indokolta választását az 58 éves művésznő. "Nagy örömmel vágtam bele a forgatásba és tetszett, hogy nő a producer is" - fejtette ki.
A színésznő rámutatott: nem szeretné női vagy férfi filmként meghatározni Julie Gavras - Costa-Gavras lánya - munkáját, mint fogalmazott, a mű egy házaspárról szól, de a családon belül nézve. Fontosnak nevezte, hogy sok hely jutott a humornak. "A humor nagyon sokat segíthet, ahogy telnek az évek" - jegyezte meg. "A korral a szabadság is megérkezik" - vélekedett a híresség, aki szerint fiatalon még mindenki bizonyítani akar, fel akarja építeni életét.
Rossellini az újságírók kérdésére beszélt arról, hogy nem akarta édesanyját, Ingrid Bergmant keresni a szerepben. "Mindig mondták, hogy hasonlítunk. Mi nem láttuk ezt annyira, de valóban így van" - mondta.
Julie Gavras jogot és irodalmat hallgatott, mielőtt apja nyomdokaiba lépve a filmes szakmát választotta. Pályáját rövidfilmmel kezdte, forgatott dokumentumfilmet. Első játékfilmjét La Faute a Fidel (Kend Fidelre) címmel készítette 2006-ban. Isabella Rossellini jó barátságban van Costa-Gavrasszal, így szívesen vállalt szerepet lánya filmjében.
A Late Bloomerst a vasárnap végződő fesztiválon még háromszor láthatják az érdeklődők.
(MTI)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |