Megkezdődött a 42. mustra
Dátum: 2011. május 6., péntek, 7:17
Ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette csütörtök este a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban a 42. Magyar Filmszemle. Az est folyamán beszédet mondott Réthelyi Miklós. A nemzeti erőforrás miniszter kiemelte: mindenki azt szeretné, ha százezrek néznének meg a mozikban magyar filmeket. "Lesznek új filmek, sőt vannak is. Olyan művek készülhetnek, amelyekben az alkotók megvalósíthatják vízióikat" - hangsúlyozta.

Mint fogalmazott, 2010 nyarán egyértelmű lett, hogy a filmes szakma nem dolgozhat tovább abban a struktúrában, amelyet az "utóbbi években örökül hagytak ránk".

A miniszter beszédében rámutatott, fontos hogy a filmeket ne csak szűk rétegek - a művészfilmek esetében ne csak értelmiségiek - lássák, hanem sokakhoz eljusson.

Réthelyi Miklós szerint újjá kell szervezni a vidéki Magyarország közösségépítő kulturális hálózatát, mert "nemcsak a kisposta, hanem a mozizás is fontos". Felhívta a figyelmet arra, hogy manapság már a megyeszékhelyek filmszínházaiba sem jut el egy-egy "kurrens művészfilm".

A miniszter rámutatott arra is, hogy mindenkinek érdeke és egyben felelőssége is, hogy az alkotások megfelelő módon jelenjenek meg a közszolgálati és kereskedelmi médiumokban.

"A magyar filmkultúra közös ügyünk, meg kell oldani a forgalmazás körüli évtizedes gondokat. Össze kell fognunk a mozik megmentésén fáradozó civil mozgalmakkal" - fűzte hozzá Réthelyi Miklós.

A tárcavezető beszédét követően adta át Durst György producerrel, a szervezőbizottság vezetőjével a szemle életműdíját, amelyet idén Bara Margitnak ítéltek. Az elismerést a színésznő betegsége miatt férje, Gyarmati Dezső vette át.

A nemzet sportolója említést tett arról, hogy a művésznő hat éve stroke-ot kapott, azóta bajlódik egészségével. "Még mindig szép" - mondta nejéről, hozzáfűzve hogy Bara Margit alig tud beszélni, nem ír, nem olvas, de mindent ért. "Próbáltam meggyőzni, hogy jöjjön el, de csak annyit mondott, már késő" - fogalmazott Gyarmati Dezső.

A szervezők filmbevágásokkal és Keserű Judit Fény és árnyék című riportfilmjének kockáival tisztelegtek az 1950-60-as évek filmcsillaga előtt. A színésznő, akit 1967-ben Balázs Béla-, 2002-ben Kossuth-díjjal is kitüntettek, összesen 23 filmben szerepelt, ezek közül többet le is vetítenek a szemlén.

Az életműdíj átadása után a filmszemle megnyitójának közönsége megtekinthette Nemes Gyula Negatív magyar filmtörténet című alkotását, amely híres magyar rendezők el nem készült történeteit mutatja be.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„ Erényeink többnyire csak álcázott bűnök. "
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ