Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Jakabné Muity Mária méltósággal viselt betegsége után 2025.07.12-én örökre megpihent. Drága halottunk hamvait 2025.08.05-én 10 órakor a római katolikus egyház szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra az Assisi Szent Ferenc Plébánia-templomban. (1092 Budapest, Bakáts tér 13.) Kérjük, koszorúk és csokrok mellőzésével, egy szál virággal búcsúzzanak! A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete saját halottjának tekinti MZTSZ Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
Jelentősen megújult a színházi szakmák egyetlen országosan reprezentatív szakszervezete, az idén 105 éves Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) országos vezetősége, miután a 2024. április 8-án, hétfőn megtartott tisztújító küldöttgyűlésen megválasztották az új országos ügyvezető elnökséget. A következő öt évben országos elnökként Savanyu Gergely, a soproni Petőfi Színház színművésze, a soproni alapszervezet elnöke irányítja a 17 fős elnökséget. A két országos alelnök Makranczi Zalán színművész, a szinkron alapszervezet alelnöke és Kovács Éva Rebecca színművész, a szabadfoglalkozású művészek alapszervezetének titkára lett. Az elnökségi tagok többsége is kicserélődött. Az új elnökség programjában az érdekképviseleti funkció megerősítése szerepel az első helyen.
Százezer forint támogatást kap minden friss diplomás színész az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettől.
Hétmillió euró az AIDS elleni küzdelemre
Dátum: 2011. május 20., péntek, 13:47

Rekord összegű, hétmillió eurós (mintegy 1,86 milliárd forintos) felajánlás gyűlt össze az AIDS elleni küzdelemre a hagyományosan a cannes-i filmfesztiválhoz kapcsolódóan rendezett jótékonysági gálán, amelyet az Elizabeth Taylor által alapított amfAR nevű szervezet tart.
A csütörtök esti fogadást Cap d'Antibes egyik luxusszállodájában rendezték mintegy 800 vendég részvételével. A jótékonysági eseményen jelen volt többek közt Jane Fonda, Goldie Hawn, Karl Lagerfeld, Sean Penn, Gwen Stefani, Freida Pinto, Eva Herzigova, valamint Albert monacói herceg és menyasszonya, Charlene Wittstock, de megjelent a filmfesztivál nagyjátékfilmes zsűrijének három tagja, az elnök Robert De Niro, Jude Law és Uma Thurman. A jótékonysági eseményen licitálni is lehetett, egyebek mellett Albert herceggel való két teniszpartira és úszóleckékre Charlene Wittstockkal. A gálán a márciusban elhunyt Elizabeth Taylor előtt is tisztelegtek, a néhai színésznő élharcosa volt az AIDS elleni küzdelemnek, az első között hozott létre alapítványt a betegség kirobbanása után. (MTI)
Hozzászólás
Hozzászólások
|
|
Galéria
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer:
– Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
Aforizmák
„A legnagyobb dolog a világon: fiatalon meghalni, de lehetőleg minél később."
George Bernard Shaw
|
|