
Romuald Karmakarnak a rangos Orizzonti-programban szereplő filmje a Die Herde des Herrn (Az Úr nyája) címet viseli. A német rendező több évig dolgozott művén, amelynek forgatásával már 2005 áprilisában megvolt.
Karmakar úgy fogalmazott, II. János Pál halála után megdöbbentő volt, mekkora tömegek gyászolták az egyházfőt. Ezért utazott gyorsan Rómába, ahol rögtön forgatni kezdett. Miután megválasztották XVI. Benedeket, a rendező úgy döntött, felkeresi a német pápa szülőhelyét is.
Ezekből a felvételekből született meg a film, amely a pápaválasztás előtti és utáni történéseket mutatja be. Az új pápa, Joseph Ratzinger felső-bajorországi szülőhelyén, Marktlban például felkeresett egy olyan sütödét, amelyben pápasüveghez hasonlító sütiket árultak, de egy másik üzletet is, ahol az új egyházfő arcképével díszített mézet és hűtőtáskát lehetett kapni.
Karmakar bemutatja azokat a hívőket, akik II. János Pál halála után megpróbáltak bejutni a Szent Péter-térre, hogy búcsút vegyenek a pápától. Sokan több mint tíz órát álltak sorban - idézi fel a film.
"Olyan sok fiatalt láttam Rómába jönni, hogy azt kérdeztem magamtól, miért bírnak ki 11-14 órát, hogy láthassák a pápa holttestét?" - mondta a rendező, aki alig narrálta filmjét, és inkább csendes megfigyelőként forgatott.
(MTI)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |