Khaled és Said, a két palesztin fiatal már gyermekkoruk óta jóbarátok. Egyik percről a másikra kapják a megbízatást, hogy hajtsanak végre egy öngyilkos merényletet Tel Avivban. Miután utolsó éjszakájukat családjukkal töltötték, még elbúcsúzni sincs lehetőségük, és bombákkal a testükön érkeznek a határhoz. A tervükbe azonban hiba csúszik, elszakadnak egymástól, és immár egyedül kell szembenézniük végzetükkel.
A Nabluszban forgatott film egyedülálló betekintést nyújt a reménytelen körülmények között élő, kétségbeesett emberek mindennapjaiba. A műben egy korábban soha nem ábrázolt világot, az öngyilkos merénylők közösségét ismerhetjük meg, s a kényes téma ellenére a rendező mindvégig objektíven, részrehajlások nélkül mutatja be mindazt, ami napjaink egyik legnagyobb veszélyének és tragédiájának számít.
A film a 2005-ös Berliniálén több díjat nyert, és meghívást kapott az idei Torontói Filmfesztiválra is.
Eredeti cím: Paradise Now
Producer: Bero Beyer
Forgatókönyv: Hany Abu-Assad, Bero Beyer, Pierre Hodgson
Operatőr: Antoine Héberlé
Zene: Jina Sumedi
Főszereplők: Kais Nashef, Ali Suliman, Lubna Azabal, Amer Hlehel, Hiam Abbass, Ashraf Barhom, Mohammad Bustami
Hossza: 90 perc
Magyarországi bemutató: 2005. november 10.
Forgalmazza: Odeon
Láthatóvá tenni a láthatatlanok történeteit
Ewen MacAskill interjúja Abu-Assad rendezővel
(Ewen MacAskill a The Guardian külpolitikai rovatának szerkesztője és az izraeli-palesztin konfliktus szakértője)
– Okozott-e bármilyen problémát a nabluszi forgatás?
– Őrült ötletnek tűnt ott forgatni, mindennap szembe kellett néznünk valamilyen nehézséggel, az izraeliek és a palesztinok részéről egyaránt. Kis stábbal meg tudtuk volna tenni, hogy gyorsan leforgatjuk a jelenetet, majd elrohanunk. Nekünk azonban 70 emberünk és 30 autónk volt, így ezzel nem tudtunk elfutni és elbújni! Néhány palesztin fegyveres ráadásul fejébe vette, hogy mi filmünkben a palesztinokat akarjuk támadni. Más csoportok támogattak minket, mert azt gondolták, a szabadságért és demokráciáért küzdünk. Mivel a film az öngyilkos terroristákat kedvezőtlenül tünteti fel, néhány férfi egyenesen fegyverekkel jött oda hozzánk, hogy állítsuk le a forgatást. Szerencsénk volt, éppen a másik oldal képviselői voltak velünk, így folytattuk a munkát.
– Szembesült-e a stáb valaha is az izraeli-palesztin összecsapásokkal?
– Egyetlen nap sem telt el, hogy ne kellett volna abbahagynunk a forgatást. Ilyenkor egyszerűen megvártuk, míg befejeződik a lövöldözés, majd visszatértünk a munkához.
– Igaz, hogy hat német technikus is elhagyta a stábot?
– (Nevet) Nem hibáztatom őket. Helyesen cselekedtek. Az élet fontosabb, mint a film. 20 nap után mentek el, mikor egy közeli autót izraeli bombatalálat ért. Fegyveresek is felszólítottak minket a támadásra. A döntő ok azonban az volt, hogy túl közel voltunk a veszélyes övezethez, a helyzet pedig egyre rosszabb lett. Az igazi kockázatot a rakéták jelentették. Ha lövéseket hallottunk, elmenekültünk, de a repülő bombákat nem láthattuk, és ez sokkal félelmetesebb.
– Bár ilyen körülmények között is folytatta a munkát, végül el kellett hagynia Nabluszt és Názáretben befejeznie a filmet.
– Hatalmas robbanás volt a környéken és három ember meghalt – pont ott, ahol előző éjszaka forgattunk. Úgy éreztük, nincs más választásunk, el kell hagynunk a várost. Nem örültünk neki, úgy terveztük, az egész filmet Nabluszban vesszük fel, de végül nem volt probléma a helyszín megváltoztatásából.
– Honnan jött a film ötlete?
– Mindennap olvasunk az öngyilkos merénylőkről. Annyira elképzelhetetlen és szélsőséges ez a cselekedet, hogy mint annyian mások, elkezdtem gondolkodni: hogy tehet valaki ilyet, mi vezetheti őket? Rá kellett jönnöm, hogy soha nem halljuk az ő történetüket, az ő álláspontjukat. Hogy igazolják mindazt, amit tesznek? Nem csupán a családjuk, de maguk előtt is. Akárhogyan is ítéljük meg őket, nekik is van személyes sorsuk és gondolkodásuk.
– 35 mm-es filmre forgatott, bár lényegesen egyszerűbb és gyorsabb lett volna digitális kamerával dolgozni. Miért döntött így?
– Szándékosan el akartam távolodni attól a képi világtól, amelyet a televíziók híradóiban mindennap láthatunk. A film nem csupán a valóság ábrázolása, hanem a valóság felhasználásával egyben egy kép festése is.– Bár a film realistának tűnik.
– Nos, inkább naturalistának mondanám, bár ezzel együtt ez egy film, egy történet. Egyfelől fikció, ugyanakkor azt szeretnénk, hogy fel lehessen fedezni benne a valóságot. Úgy gondoltam rá, mint egy thrillerre. A műfaj politikai thriller, de pszichológiai film is, amibe western- és gengszeterfilmek elemeit is belegyúrtuk. Mivel a Nyugati Part megszállás alatt áll, majdnem olyan lett, mint a Vadnyugat. Határozottan ezt éreztük a forgatás közben!
– Hogyan vizsgálta az öngyilkos merénylőket?
– Tanulmányoztam a kudarcot vallott merénylők kihallgatási jegyzőkönyveit, de olvastam hivatalos izraeli jelentéseket is. Beszélgettem emberekkel, akik személyesen ismertek olyan merénylőket, akik meghaltak: barátokkal, családtagokkal, anyákkal. Csakhamar rájöttem, nincsenek sztereotípiák, minden történet más.
– Mit gondol, éri majd támadás izraeli vagy zsidó csoportoktól, akik szerint a film túlzottan együttérző a merénylőkkel?
- Őszintén remélem, hogy nem lesz ilyen baj. A film egyszerűen beszélgetést, remélhetőleg értelmes beszélgetést akar kezdeményezni a valódi problémákról. Mindenki aggódik amiatt, hogy mit fognak gondolni. De ha valaki megnézi a filmet, úgy érzem, nyilvánvaló lesz számára, hogy szerintem nem bocsátható meg egyetlen élet elvétele sem. Azt tapasztaltam, hogy akik tiltakoznak a film ellen, azok a témája miatt teszik, nem pedig feltétlenül maga a mű miatt. Csak azt remélem, hogy akik véleményt mondanak róla, előbb meg is nézik. Csak ezt kérem. Érdekes, hogy a forgatás alatt végig amiatt aggódtunk, vajon mit szólnak majd a palesztinok. Bár az öngyilkos terroristáknak emberi arcot adok, roppant kritikus is vagyok velük szemben. A kérdés az, mit tesz a megszállás érző, gondolkodó emberekkel. Mi a valóság? Akármit gondoljunk is ezekről az emberekről és tetteikről, nem szabad elfelejteni, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint mi.
– Ön szerint erkölcsileg egyenlőségjel tehető-e Izrael nyugati parti és a Gázai övezet-beli megszállása, illetve az öngyilkos merénylők közé?
– Palesztina tragédiáját teljes súlyával és komplexitásával lehetetlen filmen ábrázolni. Egyik oldalnak sincs joga erkölcsi magaslatról beszélni, mivel az emberi élet kioltása nem erkölcsös tett. Az egész helyzet kikerült már onnan, ahonnan erkölcsről lehetne beszélni. Azt hiszem, azt kijelenthetjük, hogy a megszállás a felelős az öngyilkos merényletekért. Néhány izraeli szerint a palesztinoknak először meg kell állítaniuk az erőszakot és elkezdeni a béketárgyalásokat. De ez cinikus álláspont. Senkit nem lehet megszállás alatt tartani.
– Hogy jellemezné önmagát? Izraeli-arab (ezt a leírást használják az izraeliek az ország területén belül élő palesztinokra) vagy palesztin?
– Nem vagyok izraeli-arab, a kifejezés helytelen. Palesztin vagyok. Bár izraeli útlevelem van, ettől még nem vagyok izraeli. Amíg Izrael zsidó állam marad, nem lehetek izraeli, mivel nem vagyok zsidó. Ugyanakkor hangsúlyoznom kell, hogy nem ellenzem a zsidók jelenlétét Palesztinában. Az övék értékes kultúra, de nem érthetek egyet egy olyan állammal, amelyik őslakosokat idegenné tesz a saját földjükön.
– Van a filmben bármilyen izraeli érdekeltség?
– A film társ-producere, Amir Harel izraeli.
– Miért készített el a filmet?
– Hogy vitát kezdeményezzek és hogy láthatóvá tegyem a láthatatlanok történeteit.| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| maxernst | 2005-11-13 23:01 | Válasz erre | #1 |
| Nekem tetszett a film. Megismerhető ebből az amúgy kegyetlen, értelmetlen és borzalmas merényletek háttere, azok szellemi, egzisztenciális és szociokulturális okai. Mellesleg kiváló volt az opertőri munka is. |
|
