Díjeső a Tudományos Filmműhelynek
Dátum: 2006. október 9., hétfő, 16:55
Két természetfilm fesztiválon is díjesővel jutalmazták Molnár Attila Dávidot, Tóth Zsolt Marcellt, Mosonyi Szabolcsot és Török Zoltánt, a Termeszetfilm.hu Tudományos Filmműhely alkotóit.

A Nyitrán (Szlovákia) október 2. és 6. között megrendezett nemzetközi Agrofilm fesztiválon 21 ország 92 alkotása közül Mosonyi Szabolcs: Gyapjas Pillék – Hernyók a pokolból című filmje kapta a fesztivál nagydíját, míg Török Zoltán: Izland, a hasadó sziget című produkciója a nemzetközi zsűri fődíját hozta el.

Az előbbi alkotásban a gyapjas pille elszaporodásának okát taglalta a készítő, az utóbbiban pedig Izland természeti világát, történelmét, kultúráját filmesítette meg a díjazott.

Ugyancsak több díjat kaptak a fiatal természetfilmesek az észtországi Matsalu Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon. A 20 ország versenyzői közül kiemelt elismerésben részesült Molnár Attila Dávid Farkaslesen, valamint Tóth Zsolt Marcell Fagyos oázis című ismeretterjesztő dokumentumfilmje.

Tóth Zsolt Marcell elmondta: filmje a klímaváltozásról szól, a forgatás során több országban jártak és igyekeztek globális szempontból bemutatni a jelenséget.

Kollégája, Molnár Attila Dávid a farkas és a kutya közötti párhuzamot próbálta bemutatni filmjében, ennek érdekében farkaskölyköket nevelt és megfigyelte hogyan lehet velük kommunikálni.

Tóth Zsolt Marcell elmondása szerint nagyon nehéz ma természetfilmet készíteni Magyarországon, több csatorna háttérbe szorította a magyar gyártású alkotásokat, de a díjak arra inspirálják, hogy folytassa a forgatást.

Az alkotói műhelyt tavaly alapította a négy fiatal természetfilmes azzal a céllal, hogy újból fellendítse a hazai természetfilmezést.

(MTI-Panoráma)

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
 
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
Aforizmák
„ Okos ember: azt mondja, amit én."
Ignotus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ