Filmhu Filmklub '56
Dátum: 2006. október 20., péntek, 22:41
Ötvenhatozzon a Filmhuval és Vágvölgyi B. Andrással, hogy megtudja, miként jelenik meg az '56-os forradalom a (nemcsak) magyar filmekben. Aki kérdez: Müllner Dóra. Aki válaszol: Vágvölgyi B. András. A rendezvény helyszíne az Odeon Lloyd mozi, 2006. október 25-én 18- órától. 20-órától pedig A szabadság vihara című produkciót vetítik.
'56-ról azonban nemcsak magyar filmek készültek. Jöjjönel, ha kíváncsi, hogy Anatol Litvak hogyan dolgozta fel a magyar forradalom történetét mindössze három év távlatából 1959-be! A Deborah Kerr főszereplésével készült Journey-ben egy maroknyi ember próbálja elhagyni a fővárost, miközben a szovjetek épp elfoglalni készülik azt. A repülőtér le van zárva, ezért busszal kell átkelniük a határon. A magyar forradalom, ahogyan azt amerikaiak Bécsben leforgatták.

De szó lesz még természetesen a magyar '56-os filmekről is, többek között Vágvölgyi B. András Kolorádó Kid címmel készülő nagyjátékfilmjéről, amelyben azoknak a névtelen áldozatoknak állít emléket, akiknek tiszteletére 1989. június 16-án, 1956 mártírjainak újratemetésekor egy üres (hatodik) koporsót hantoltak el.

„Először még visszafogottan filmeztek, 1957-ben készült Révész György Éjfélkor című filmje, melyben nincs ellenforradalmározás, arról szól, hogy egy híres színész (Gábor Miklós) és egy feljövő táncosnő (Ruttkai Éva) kapcsolatában az okozza a törést, hogy szilveszterkor a nő elindul Bécsbe, míg a férfi inkább marad.

El kellett telnie legalább egy, másfél fél évnek, míg Keleti Márton kijött két filmmel, a Tegnap-pal, illetve a Virrad-dal, mely tulajdonképpen annak a katonai egységnek a történetét dolgozza fel, ahol sajnos magam is katona voltam kénytelen lenni 11 hónapig az elmúlt rendszerben, majd negyedszázaddal a forradalom után, ám egy csomó öreg, igazi kádárista ellenforradalmár köcsög parancsnoksága alatt. Keleti Márton filmjei a megtorlás időszakhoz tartoznak, ellenforradalmároznak, fasisztáznak benne, elképesztően apologetikus kádárista propaganda, ha jól emlékszem Dobozi Imre írta a forgatókönyvet, aki - Eörsitől tudom - példamutatóan cinikus ember volt.

Még egy ilyen apologetikus film született, Fejér Tamás Az arcnélküli város című alkotása, ahol a munkástanácsokat konkrétan fasiszta szervezeteknek ábrázolták. Később már egy nagyobb kép részeként lehetett ábrázolni ’56-ot. Finoman, kisebb részletekre figyelve, ahogy Szabó István tette az Apa című filmjében, vagy a Szerelmesfilm-ben. Lehetett parabolát csinálni belőle, mint Jancsó a Szegénylegények-ben.

A ’70-es évek eltelt úgy, mintha ott se lett volna, míg a ’80-as években 56 nagyon is téma lett. Jött a Megáll az idő, a Szamárköhögés és az Eldorádó, mely utóbbi nagy erénye, hogy mellékszereplőként, de pozitív hősként megjelenik benne a fegyveres felkelő figurája. Ugyanis, és ez elég elképesztő, eddig nem született olyan film, amelyben fegyveres felkelő lett volna a főhős. Született egy-két 56-os film a rendszerváltás után is, de igazán emlékezeteset nem tudok mondani.  Engem – bár ez filmesztétikán kívüli szempont -, nagyon bánt, hogy a rendszerváltás ennyire népszerűtlen dolog, pedig nagyban ’56 folyománya volt."
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
 
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
Aforizmák
„ Isten azért adta a szerelmet, mert józanon nem házasodna senki."
Gárdonyi Géza
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ