A színésznő később Comédie Francaise társulatának lett tagja, közben rádiós és tévés szerepeket is vállalt, sõt éjszakai klubokban is fellépett. 1956-ban állt elõször felvevõgép elé André Hunebelle Tizenhárman az asztalnál című filmjében. Hamarosan az úgynevezett közönségfilmek sztárja lett, a nemzetközi sikert és a szakmai elismerést 1960-ban Luchino Visconti Rocco és fivérei című filmje hozta meg számára. A mára klasszikussá vált alkotásban Nadját, a prostituáltat játszotta kiválóan, filmbeli partnerével Renato Salvatorival késõbb a valóságban is házasságot kötöttek.

Annie Girardot a késõbbiekben sokat és válogatás nélkül forgatott, ugyanúgy vállalat könnyed hangvételû vígjátékokat (A hölgy nem iszik, nem dohányzik, nem flörtöl, csak fecseg, 1970; Nem zörög a haraszt..., 1973; Ellopták Jupiter fenekét, 1979) mint fajsúlyosabb mondandójú filmdrámákat (Egy rendkívüli nõ, 1964; Dillinger halott, 1970; Mindenkinek a maga keresztje, 1977). Neve vonzotta a közönséget, vibráló, temperamentumos, élénk eszû, csipetnyi humorral is megfûszerezett asszonyfigurái ma is népszerűek.

Magánéletét és szakmai pályafutását hullámhegyek és -völgyek egyaránt jellemezték. Férjével néhány év után elváltak útjaik, noha a házasság csak Salvatori 1988-ban bekövetkezett halála után ért véget hivatalosan. Próbálkozott saját filmstúdió alapításával, de az ügyletnek nem sokkal késõbb pénzügyi bukás lett a vége. Ötvenévesen kalandba bonyolódott a nála sokkal fiatalabb Bob Decout zeneszerzõvel, akivel revüszínházat alapított a Casino de Paris mellett. A románcnak hamarosan vége lett, Annie pedig hosszú évekig nyögte az adósságokat.

A kilencvenes években volt néhány munka nélküli éve, aztán megtalálták a korának megfelelõ idõs asszonyszerepek. 1996-ban a legjobb nõi mellékszereplõnek járó César-díjat (a legrangosabb francia filmes kitüntetést) kapta azért az alakításért, amelyet Claude Lelouch XX. századba helyezett Nyomorultak című filmjében nyújtott. A díjátadáson sírással küszködve mondta: „Látjátok, még nem haltam meg!" Igazi, kiállhatatlan vénasszonyt játszott Isabelle Huppert oldalán a Zongoratanárnõben, amely Elfriede Jelinek azonos című regényébõl készült. A halál gondolatával barátkozó idõs hölgyet alakított a Parázsló kor című kanadai-francia produkcióban. A színházhoz sem lett hűtlen. Párizsban évekig játszották Daniel Soulier A Zambezi vízesés című drámáját, amelyben egy ellenszenves anya szerepében nyűgözte le a közönséget. Nemrégiben jótékonysági célokból vállalta, hogy egy internetes árverésen arcát és mosolyát adja Leonardo Mona Lisa című képéhez.

Egy nyilatkozatában elárulta: pályafutását a Comédie Francaise színpadán szeretné befejezni, és érzi, hogy egyszer ennek is eljön majd az ideje. Sajnos, túl sok ideje már nincs rá: mint nemrégiben nyilvánosságra hozták, a színésznõ Alzheimer-kórban szenved. A tünetek három éve jelentkeztek, de Girardot még szellemi képességeinek teljes birtokában van, dolgozik, teljes életet él, és vannak tervei.

(MTI-Panoráma - Sajtóadatbank)