Filmelőzetes: Apocalypto
Dátum: 2006. október 30., hétfő, 8:51
A mai Közép-Amerika és Mexikó területén elhelyezkedő egykori fejlett civilizáció jeleskedett a matematikában, az asztronómiában. A Maja Kalendárium megfigyelései a Nap, a bolygók, a csillagok és a Tejút-rendszer működését illetően ma is érvényesek.
Hatalmas piramisaik, a Gergely-naptárnál is pontosabb naptárrendszerük bámulatra méltó tervező- és megfigyelőképességről tett tanúbizonyságot. Emellett igen sok olyan leletet találtak az elmúlt évtizedben, amelyek vérszomjas kivégzésekre, emberáldozatokra utalnak. A mai tudományos elméletek jelentős része szerint a fejlett maja kultúra és birodalom önmaga okozta rejtélyes összeomlását és pusztulását, és ebben jelentős szerepet kaptak a véres hatalmi harcok.

Ez adja a Gibson által írott forgatókönyv fő vonalát is: egy maja férfi történetét meséli el, aki saját bőrén tapasztalja a romlás kezdetét, menekülnie kell a dzsungelbe. A rendező nem szerepel legújabb filmjében, a szereplők között sem sztárok, sem európai arcok nincsenek. A Halálos fegyver–sorozat egykori sztárjának célja az autenticitás – ahogy egy interjúban fogalmazott. Ahogy Jézus-filmjében a párbeszédek arámiul és latinul folytak, az Apocalypto-ban ősi maja dialektusban beszélnek. A filmben az akciójelentek nagyobb hangsúlyt kaptak a szövegnél, és a látványvilág dominál leginkább.

A címbeli szó, az Apocalypto maga görög eredetű kifejezés, jelentése: leleplezés és új kezdet.

A november 14-én elkezdődött forgatás helyszíneit a mexikói Veracruzban találta meg a stáb és a rendező, díszletként piramisokat és falvakat építettek fel. Gibson a teljes költségvetést saját zsebből finanszírozza, a filmet A passióhoz hasonlóan saját tulajdonú cége, az Icon Productions gyártja. A filmet az Egyesült Államokban a Disney forgalmazza.

Bemutatás időpontja: 2007. január 18

Forgalmazza: a Budapest Film
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
 
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
Aforizmák
„ Semmitől sem félek annyira, mint a félelemtől."
Montaigne
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ