Mozgókép fesztivál - A játszma díszbemutatójával nyílt meg a négynapos rendezvény
Dátum: 2022. június 10., péntek, 7:37

Fazakas Péter A játszma című filmjének díszbemutatójával csütörtök este megnyílt a Magyar Mozgókép Fesztivál Veszprémben.

A rendezvénynek helyt adó Hangvillában tartott pohárköszöntőjében Can Togay, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program művészeti és kreatív főtanácsadója reményét fejezte ki, hogy a környéken otthonra lelő filmfesztivál hozzájárul a régió újrapozícionálásához.

Lukácsy György fesztiváligazgató hozzátette: négy nap mozi és filmünnep várja a közönséget vasárnapig Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban.

Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere a díszbemutató előtt szimbolikusnak nevezte a vetítés helyszínét, amely az egykori veszprémi tévétalálkozóknak adott helyet, akkor még Séd Moziként.

A polgármester a 2023-as EKF-programot lehetőségnek nevezte, amelyet úgy kell kihasználni, hogy Veszprém jobb hely legyen utána. Ehhez szükség van az olyan programokra, mint a Magyar Mozgókép Fesztivál, amellyel Veszprémben újra otthonra talált a magyar filmszakma - tette hozzá.

Hoppál Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturáért felelős államtitkára úgy fogalmazott: a seregszemle mintegy száz filmből álló felhozatala komoly reprezentációt mutat arról, hogy milyen termése van a mai kortárs magyar filmnek. Hangsúlyozta: a film nevel, tanít, ismeretet terjeszt, szórakoztat és befolyásol.

Akár a nappaliba érkezik, akár jegyet váltunk rá, üzenetet közvetít - fűzte hozzá.

Káel Csaba filmügyi kormánybiztos szerint a fesztivál ereje nem csak az előző évi filmtermés minőségében, hanem a vetítési helyszínekben is rejlik.

Azt mondta: a Nemzeti Filmintézet megalakulásakor kettős célt tűztek ki: minél jobb alkotások szülessenek, és azokat minél szélesebb körbe sikerüljön eljuttatni.

Utóbbi célt segíti a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelynek felhozatalában a mintegy száz film azt mutatja, hogy erős az alkotókedv a magyar filmesekben - tette hozzá.

Úgy fogalmazott: London után jelenleg Budapest a második számú európai filmgyártó bázis, majd kitért arra is, hogy az ágazat 218 milliárd forintot termelt, valamint két szakmai Oscar-díjat is nyertek magyarországi, illetve itt dolgozó alkotók.

A díszbemutató előtt Juhász Anna irodalmár a színpadon beszélgetett Fazakas Péter rendezővel, valamint a főszereplők közül Hámori Gabriellával és Staub Viktóriával, akikhez később csatlakozott Köbli Norbert író és Kulka János színművész is.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
 
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
Aforizmák
„ Akinek nincs szíve, az csak a fülére hallgat."
Pascal
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ