Amerikában is mozikba kerül a Szürkület című film felújított változata
Dátum: 2023. február 27., hétfő, 10:10

Amerikában is mozikba kerül Fehér György Szürkület című filmjének felújított változata, miután a Los Angeles-i székhelyű Arbelos filmforgalmazó cég megszerezte a 4K felbontású restaurált alkotás észak-amerikai forgalmazási jogait - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) pénteken az MTI-vel.

A közleményben felidézik, hogy a film restaurált változatának világpremierje a Berlinale Classics válogatásában volt februárban, az NFI kezdeményezésére.

Az Arbelos ősszel először moziforgalmazásban mutatja be a filmet, majd a streamingcsatornákon és exkluzív Blu-ray kiadványon is megjelenteti. Korábban az Arbelos adta ki 4K restaurált változatban Tarr Béla Sátántangó és Kárhozat című filmjeit, valamint Jankovics Marcell animációs klasszikusait, a Fehérlófiát és a János vitézt.

Fehér György 1989-ben készült alkotása Friedrich Dürrenmatt Az ígéret című regényének felhasználásával készült. A Haumann Péter által megformált felügyelő egy gyermekgyilkosság-sorozat elkövetője után nyomoz, egy kislányt felhasználva akarja csapdába csalni a tettest. A filmben a fordulatos cselekmény helyett a köd és a szürkeség a meghatározó, az apokaliptikus atmoszféra a bűneset és a nyomozás által kiváltott lelki terhek vizuális tükre. A filmből nem derül ki pontosan, hol és mikor játszódik a történet, a gyilkosságot és a tettest sem látni. Az alkotás egy kortalan, elhagyatott létállapotot jelenít meg, ahol semmi sem egyértelmű, és amelyet gyakran hasonlítottak Tarkovszkij és Bresson világához.

A Szürkület, amelyben Tarr Béla konzultánsként vett részt, az áramlatot elindító 1986-ban készült Kárhozat mellett a korszak filmművészetét jelentősen meghatározó "fekete széria" legmeghatározóbb darabja. Különdíjat nyert a Magyar Filmszemlén, majd 1991-ben a locarnói fesztiválon Gurbán Miklós operatőri munkáját ismerték el Bronz Leopárddal.

Gurbán Miklós operatőr a film felújításában, a fényvilág rekonstrukciójában is részt vett. A restaurálás a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum és Filmlabor hosszú távú filmfelújítási és digitalizálási programjának keretében készült el 2022-ben - olvasható a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
 
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
Aforizmák
„A szexualitás kereszt. Szerencsére nem feszítenek rá egész életünkben.
Salvador Dali
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ