Neves színészekkel forgatta második nagyjátékfilmjét Hartung Attila
Dátum: 2023. április 6., csütörtök, 16:38

Hazugságokkal és elhallgatásokkal teli családi vacsora történetét meséli el Hartung Attila rendező második nagyjátékfilmében, amelyet a ráckeresztúri Pázmándy-Brauch kastélyban forgatott Cserhalmi György, Alföldi Róbert, Mészöly Anna, Tenki Réka, Nagy Márk, Hay Anna és Lengyel Tamás szereplésével - közölte a produkció szerdán az MTI-vel.

A közlemény idézte Hartung Attilát, aki elmondta: "ebben a történetben is a bűn kérdésköre foglalkoztat, az elszámoltathatóság szubjektivitása és annak következményei. Ez egy dráma, horror elemekkel, amiben a sokszor ismételt családi anekdoták ferdítései és hazugságai mögött meghúzódó, tovább öröklődő traumákkal igyekszünk szembenézni."

A forgatás feszített tempóban zajlott, de nagy plusz energiát ad, hogy a legjobb barátaim és alkotótársaim vesznek körül a folyamatban - tette hozzá a rendező.

A forgatókönyvet a rendező Veres Attilával közösen írta, a film producere Iványi Petra, operatőre M. Deák Kristóf, a film vágója Duszka Péter Gábor, zeneszerzője Konsiczky Dávid, a látványtervező Varga Magdolna, a jelmezeket Nagy Adrienn tervezte - áll a közleményben.

A történetben Henrik vendégként érkezik a Szentiványi család ünnepi vacsorájára; ám valódi szándékait senki sem sejti. A család sokak életét tönkretette már. Az este során egyre több titok kerül napvilágra - áll a közleményben,.

A pokol élővilága önerőből és koproduceri hozzájárulásokból készül a Lupa Pictures produkciójában, a Lions Producions, a The Goodfilms Picture, a Filmkontroll és a Pama Studio koprodukciójában.

A film a Canon Hungaria és a Prop Club támogatásával jött létre.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
Aforizmák
„ Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött."
Karinthy Frigyes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ