Fontosak a magyar történelmi filmek a magyar fiatalok számára
Dátum: 2023. április 20., csütörtök, 12:25

Az Ifjúságkutató Intézet reprezentatív kutatásában megkérdezett 18-29 év közötti fiatalok több mint fele fontosnak érzi, hogy magyar gyártású filmeken keresztül ismerje meg a magyar történelmet.

Az Ifjúságkutató Intézet márciusban a magyarok filmnézési szokásait térképezte fel egy 1000 fős reprezentatív közvélemény-kutatás segítségével, amely során többek között arról is megkérdezték a válaszadókat, hogy a történelmi hitelességre vagy inkább a szórakoztatásra kellene nagyobb hangsúlyt fektetni a filmkészítés során - olvasható az intézet szerdai közleményében.

A válaszadók minden korcsoportban hetven százalék fölött szavaztak a történelmi hitelességre. A szórakoztatást a legfiatalabbak és a legidősebbek helyezték inkább előtérbe, a 18-29 éves korosztálynak a 22 százaléka, a 70 év felettieknek pedig a 17 százaléka.

A kutatásban résztvevők 62 százaléka fontosnak tartotta, hogy a fiatalok magyar gyártású filmeken keresztül ismerjék meg a magyar történelmet, a magyar történelmi filmek ismeretátadásának jelentőségét pedig az idősebbek hangsúlyozták, de a 18-29 évesek 57 százaléka is fontosnak tartotta.

A megkérdezett fiatalok is úgy gondolják, nemzedékükre nem jellemző a magyar filmek iránti érdeklődés: a 18-29 évesek 5 százaléka, a 30-39 évesek 8 százaléka nyilatkozta ezt. Mint írják, a korcsoportok közül a 18-29 évesek 22 százalékára, a 30-39 évesek 19 százalékára inkább, vagy teljes mértékben jellemző, hogy szabadidejében magyar filmeket néz.

Az adatok olyan kutatásból származnak, amelyet az Ifjúságkutató Intézet a 18 évesnél idősebb, magyar állampolgárok véleményét feltérképező, országos, reprezentatív mintájú, 1000 fős, telefonos (CATI) módszertannal készített idén márciusban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
 
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
Aforizmák
„ Addig káromkodjunk, amíg lehet, mert az égben már tilos lesz."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ