Átadták az idei Kovács László-Zsigmond Vilmos operatőr díjakat
Dátum: 2023. április 24., hétfő, 11:05

Tizenegy kategóriában osztották ki a hatodik alkalommal megrendezett Kovács László-Zsigmond Vilmos-operatőrverseny díjait pénteken este a Pesti Vigadóban.

A gálaesten a hagyományos kategóriák mellett különböző elismerésekkel jutalmazták a magyar operatőrök közösségének kiemelt tagjait, illetve átadták Magyarország legértékesebb diákfilmes díját is - olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint írják, a diákfilm kategória győztesének 2005 óta adják át a Sparks Kft.-Panavision különdíját, amit Zsigmond Vilmos és Romwalter Béla "Richy" alapított a jövő tehetségeinek támogatására. Az 50 ezer amerikai dollár értékű Panavision filmes kameracsomagot idén Füzesi Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanulójának ítélte a zsűri. Az operatőr szakos hallgató két alkotásban, a Sose lesz vége és a Medúza szabály című filmekben nyújtott szakmai teljesítményével érdemelte ki az elismerést. Az SZFE diákja emellett egy 2,5 millió forint értékű utómunka különdíjat is átvehetett az NFI Filmlabortól.

A játékfilmek közül A játszma című alkotás képi világáért Nagy Andrásnak ítélte oda a zsűri a Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Díjat ebben a kategóriában.

Tévéfilm kategóriában Balázs István Balázst választották a legjobbnak, Gárdonyi Géza Ida regénye című könyvének filmadaptációjában nyújtott operatőri teljesítményéért. A kisjátékfilm kategóriában Virág Péter, a Caravan című film operatőre kapta a fődíjat.

A dokumentumfilm kategóriában Pataki Ádám operatőr, a Fulmer Honey Expedition című alkotásért nyerte a legendás magyarokról elnevezett díjat, míg az ismeretterjesztőfilm kategóriában az Ecsetvonások székelyesen operatőrét, Zsigmond Attilát választották a legjobbnak. A természetfilm kategória győztese Szendőfi Balázs lett, a Volt egyszer egy vadvízország című alkotásával.

A portréfilmek kategóriában Hollai Iván érdemelte ki a Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Díjat a Leszármazottak: Léner Péter - gyermek voltam a vészkorszakban! című filmjével. A promóciós videók kategóriában Hámory Csabát díjazták Az osztálytárs című alkotásért, amíg a beérkezett reklámfilm nevezések közül a Fulmer Amirkaal Honey operatőrét, Pataki Ádámot találták a legjobbnak. A zenés klip kategória győztese Soós Géza lett a Távolról Domb című OHNODY-dalhoz készült videóklippel.

Kovács László-Zsigmond Vilmos Életműdíjjal tisztelegtek a szervezők Balog Gábor, Buglya Sándor és Lugossy István munkássága előtt, Büti Zsolt fővilágosítót pedig Bojkovszky Béla-díjban részesítették. Az utóbbi díj egyben a 20. századi magyar filmgyártás kiemelkedő fénymesterének állít emléket, Bojkovszky Béla nevéhez több mint száz film kötődik, emellett pedig több generáción át oktatta a magyar filmeseket.

Novák Emil, a HSC Stábiskola igazgatója és Romwalter Béla, a Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny alapítója a 2004-ben alapított Aranyszem Fesztivált 2018-ban nevezték át a magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
 
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
Aforizmák
„ A tizedik Múzsa, aki most kormányoz: a sajtó."
Trollope
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ