Lengyel fesztiválon nyert különdíjat a Hat hét című film
Dátum: 2023. július 3., hétfő, 18:46

Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című alkotása a zsűri különdíját nyerte el Lengyelországban, a hétvégén véget ért lagówi nemzetközi filmfesztiválon - közölte a Nemzeti Filmintézet hétfőn az MTI-vel.

A nyílt örökbefogadásról szóló filmet számos fesztiváldíjjal ismerték el világszerte, és még látható a magyarországi mozikban - emlékeztetnek a közleményben.

Mint írják, a Lagów üdülővárosában évente megrendezett filmes találkozót 1969-ben hozták létre a lengyel filmkészítők, majd 1990-ben kibővítették a fesztivál válogatását, így Lengyelország legrégebbi nemzetközi mozgóképes találkozója lett.

A népszerű, teltházas vetítéseket közönségtalálkozók, szakmai programok és kerekasztal-beszélgetések kísérik, az esemény csúcspontja pedig a szakmai zsűrik által odaítélt díjak kiosztása.

Az előző évekhez hasonlóan, az idei válogatásba is számos magyar alkotást hívtak meg a szervezők. A Hat hét című film az 52. lagów-i nemzetközi filmfesztivál Juliusz Burski-különdíját nyerte el - áll a közleményben.

Szakonyi Noémi Veronika rendező és állandó alkotótársa, Vincze Máté Artur forgatókönyvíró több évig kutatta az örökbefogadás témakörét. Egy korábbi filmjük kapcsán közelről is megismerték a nyílt örökbefogadás folyamatát, amely során a biológiai anya és az örökbefogadó pár megismerheti egymást, és az örökbeadó anya kifejezetten a megismert pár számára mond le a babáról. Elmondásuk szerint a legnagyobb kihívás az a bizonytalansággal átitatott hat hét, amíg a befogadni vágyott gyermeket az örökbeadó édesanya még jogosult visszakérni. Ez a megindító, feszült, szívfacsaró helyzet inspirálta a Hat hét című filmet - olvasható a film ismertetőjében.

Szakonyi Noémi Veronika filmje a filmintézet támogatásával a Sparks gyártásában, Romwalter Judit producer irányításával készült.

Az alkotás a szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában debütált tavaly nyáron, majd világszerte számos fesztiválon szerepelt sikerrel: a franciaországi Arras-ban a legjobb rendezés és a legjobb ifjúsági film díjával ismerték el, a történet főhősét alakító Román Katalin pedig a törökországi Boszporusz Filmfesztiválon - élete első főszerepével - elnyerte a legjobb színésznő díját.

Az alkotás nagydíjat nyert a miskolci CineFesten, a Tallinn Black Nights fesztiválon a Just Film versenyszekció nagydíjával tüntették ki, majd elnyerte a legjobb film és a legjobb női főszereplő díját a Magyar Filmkritikusoktól.

A Magyar Mozgókép Díjakra összesen 8 kategóriában jelölték a Hat hét alkotóit, amelyből Román Katalin a legjobb női főszereplőnek járó díjat nyerte el, továbbá a film a legjobb elsőfilmnek járó díjat, valamint a diákzsűri díját is kiérdemelte.

A film ifjú főszereplőjét az A-kategóriás Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon is díjazták nemrég.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
 
Aforizmák
„ Higgy azoknak, akik az igazságot keresik, de légy óvatos azokkal, akik azt állítják, hogy meg is találták."
André Gide
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ