Japánban díjazták a Hat hét című filmet
Dátum: 2023. július 26., szerda, 10:42

A zsűri díjával jutalmazta a Skip City filmfesztivál nemzetközi zsűrije Japánban Szakonyi Noémi Veronika nyílt örökbefogadásról szóló Hat hét című drámáját.

Vasárnap este a japán premieren a filmet Vághy Anna, a film egyik vágója képviselte Tokióban, ahol a közönség kétszer is láthatta az alkotást. A záró ceremónián a díjat Nagy Anita, a tokiói Liszt Intézet igazgatója vette át - közölte a Nemzeti Filmintézet hétfőn az MTI-vel.

Szakonyi Noémi Veronika rendező és állandó alkotótársa, Vincze Máté Artur forgatókönyvíró több évig kutatta az örökbefogadás témakörét. Egy korábbi filmjük készítése során közelről is megismerték a nyílt örökbefogadás folyamatát, amelyben a biológiai anya és az örökbefogadó pár megismerheti egymást, és az örökbeadó anya kifejezetten a megismert pár számára mond le az újszülöttről. Elmondásuk szerint a legnagyobb kihívás az a bizonytalansággal átszőtt hat hét, amíg a befogadni vágyott gyermeket az örökbeadó édesanya még jogosult visszakérni. Ez a megindító, feszült helyzet inspirálta a Hat hét című filmet.

Szakonyi Noémi Veronika filmje a Filmintézet támogatásával a Sparks gyártásában, Romwalter Judit producer irányításával készült. Az alkotás a szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában debütált tavaly nyáron, majd világszerte számos seregszemlén szerepelt sikerrel. A franciaországi Arras-ban a legjobb rendezés és a legjobb ifjúsági film díjával ismerték el, a történet főhősét alakító Román Katalin pedig a törökországi Boszporusz Filmfesztiválon élete első főszerepéért elnyerte a legjobb színésznő díját. A miskolci CineFesten Nagydíjat kapott, a Tallinn Black Nights fesztiválon a Just Film versenyszekció nagydíjával tüntették ki, majd elnyerte a legjobb film és a legjobb női főszereplő elismeréseket a Magyar Filmkritikusoktól is. A Magyar Mozgókép Díjakra összesen nyolc kategóriában jelölték a film alkotóit, amelyből Román Katalin a legjobb női főszereplőnek járó díjat vihette haza, továbbá a film a legjobb elsőfilmnek járó elismerést, valamint a Diákzsűri díját is kiérdemelte. A Hat hét című alkotást a sanghaji filmfesztiválon és a lengyelországi Lagówban is díjazták.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„Jobb egy asszony, mint egy fotel két karja között halni meg."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ