Diákoknak hirdet kisfilmes pályázatot a CineFest
Dátum: 2023. agusztus 1., kedd, 13:43

A szeptember elsején induló fesztiválra készülve a CineFest a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal (NMMH) közösen hirdet kisfilmes pályázatot a középiskolás és egyetemista filmrajongóknak.

A szervezők tájékoztatása szerint a tizennégy és huszonnégy éves kor közötti diákok vagy diákokból álló alkotócsoportok műfaji megkötés nélkül, 2021. január elseje után készült filmmel nevezhetnek. A pályázat tematikája a "Veszélyek az on-line médiában!" címet viseli, nevezni augusztus 25-ig lehet a CineFest honlapján.

A pályaművek bármilyen technikával készülhetnek, így a pályázók kamerával, mobiltelefonnal vagy akár táblagéppel is forgathatnak. A kisfilmek terjedelme fél és három perc között lehet.

A cél, hogy a filmekkel bemutassák a gyermekek és a fiatalok hétköznapi médiahasználatával kapcsolatos veszélyes, ártalmas jelenségeket és az ahhoz kapcsolódó attitűdöket, valamint a helyzetek mögött meghúzódó okokat - írták.

A CineFest szakmai zsűrije által legjobbnak ítélt pályaművek pénzdíjban részesülnek: a fődijas film alkotói 250 ezer forint, a második helyezett 150 ezer forint, míg a harmadik helyezett 100 ezer forint pénzjutalmat kap. A díjazottak kilétét szeptember kilencedikén, a fesztivál záróeseményén fedik fel.

A mintegy két évtizedes múlttal rendelkező CineFest indulásakor elsősorban a fiatal filmeseknek próbált bemutatkozási lehetőséget kínálni. Mint írták, már nyilvános a hivatalos kisjátékfilmes versenyprogram is, idén négy blokkba válogatva huszonhárom rövidfilm versenyez majd.

A filmek többek között olyan országokból érkeznek majd, mint Belgium, Franciaország, Japán, Kanada, Lengyelország, Oroszország, Svájc és Szerbia. Közülük több alkotás koprodukcióban valósult meg - közölték a szervezők.

A kisfilmblokkokból egyenkét két vetítés lesz a Művészetek Háza termeiben, melyek a fesztivál hagyományaihoz híven ingyenesen látogathatók.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
Aforizmák
„ Higgy azoknak, akik az igazságot keresik, de légy óvatos azokkal, akik azt állítják, hogy meg is találták."
André Gide
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ