A CineFest díjnyertes filmjeit mutatják be novemberben Miskolcon
Dátum: 2023. október 30., hétfő, 8:54

Idén szeptemberben rendezték meg a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi filmfesztivált, melynek versenyprogramjában és versenyen kívül vetített díjnyertes filmjeiből készült válogatást a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben tekinthetik meg az érdeklődők november 2. és 22 között.

A mozikedvelők először Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjét nézhetik meg, mely elnyerte a Velencei Filmfesztivál Orrizonti (Horizontok) kategóriájának fődíját. Az alkotás emellett Chicagóban a nemzetközi nagyjátékfilmek szekciójában a legjobb filmnek járó Gold Hugo elnevezésű fődíjat és a legjobb forgatókönyvért járó Silver Hugo díjat is megkapta - közölte az MTI-vel Cine-Mis Nonprofit Kft.

Reisz Gábor filmjét az Uránia Art Moziteremben november másodikán, valamint november hatodikától nyolcadikáig este hét órától láthatja a közönség.

A CineFest filmjeiből készült válogatásban Tóth Barnabás Mesterjátszma című filmjét is bemutatják, mely a miskolci nemzetközi filmfesztivál közönségdíját tudhatja magáénak. A filmalkotást szintén az Uránia Art Moziteremben nézhetik meg az érdeklődők, november 9-én, 11-én, 13-án, 14-én és 16-án, valamint november 18. és 22. között délután fél hatos kezdéssel.

Műsorra tűzték még a Tudor Giurgiu rendezésében készült Libertate 89 - Nagyszeben című filmet, mely a CineFesten elnyerte a Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díját, a Szarajevói Filmfesztiválon a Nemzetközi Artmoziszövetség különdíját, valamint a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon a Vodafone Hearts Award-ot, a legkedveltebb román film díját.

A Libertate 89 - Nagyszeben című magyar-román történelmi drámát a Béke Art Moziteremben láthatja a közönség november 16. és 22. között este fél nyolcas kezdéssel.

Az előadásokra a Cine-Mis Nonprofit Kft. weboldalán vagy elővételben a mozi jegypénztárában, nyitvatartási időben vásárolhatnak jegyeket az érdeklődők - közölték a szervezők.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
Aforizmák
„ A művészet sokkal inkább fátyol, mintsem tükör."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ