Für Anikóval forgatja első mozifilmjét Mayer Bernadette
Dátum: 2023. december 4., hétfő, 7:30

Szemem fénye címmel egész estés játékfilmet forgat Mayer Bernadette egy látását elvesztő anya történetéről. A Nemzeti Filmintézet (NFI) Inkubátor Programjának támogatásával készülő mozifilm főszereplője Für Anikó és Vilmányi Benett - tájékoztatta az NFI az MTI-t.

Az NFI közleménye szerint Mayer Bernadette filmje saját élményén alapul. "Édesanyám tinédzser koromban vakult meg, ketten együtt kellett szembenéznünk ennek minden következményével" - idézi fel a közleményben a rendező, aki a forgatókönyvet Nagy Zoltán író-rendezővel közösen írta (Szép csendben 2019).

A Szemem fénye történetében a művészetoktató Krisztina cukorbetegsége szövődményeként fokozatosan elveszíti látását, ami válságba sodorja nemcsak saját, de fia életét is. Máté, aki újdonsült apaként gyermeke születése után szembesül Krisztina állapotával, erején felül próbál segíteni anyjának, élete lassan kettészakad egyre fojtogatóbban ragaszkodó anyja és saját családja présében, miközben Krisztina retteg attól, hogy egyedül marad a sötétben.

"Kár szépíteni, a vakság az egyik legborzasztóbb dolog, ami történhet az emberrel. Úgy hiszem, akkor tudjuk átvészelni a tragédiát, ha észrevesszük, hogy ebben a lehetetlen helyzetben is ott rejtőzik az emberi szépség és a humor. Észrevenni ezeket a boldog pillanatokat pedig a legnagyobb kihívás ebben a helyzetben. Ezt a kettősséget fogalmazza meg a film, egy olyan drámát, amin időnként lehet azért nevetni is" - mondja Mayer Bernadett, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen először operatőrként, majd 2016-ban filmrendező szakon végzett.

A több évszakon átívelő történet főszerepében Für Anikó, valamint Vilmányi Benett (Larry, Látom, amit látsz) lesz látható. A közlemény szerint az anya-fiú párost alakító kettős már évek óta dolgozik a filmen.

A Szemem fénye operatőre Csepeli Eszter, aki többek között A kivégzés című Cannes-ba is beválogatott rövidfilm operatőre volt, valamint idén Los Angeles-ben leforgatta az első amerikai nagyjátékfilmjét (Quarter), melynek főbb szerepeit Eric Roberts és Brooke Shields játssza.

A film producerei Petrovits Genovéva, valamint Sólyom Kristóf és Oskó-Szabó Csaba, koproducere pedig Gyurin Zsuzsi.

A Szemem fénye az NFI támogatásával, a Kino Alfa gyártásában, a Salamandra Film koprodukciójában készül, látványtervezője Mestyán Lili, jelmeztervezője Szalai Sára. Für Anikó és Vilmányi Benett mellett a főbb szerepekben Waskovics Andrea, Hámori Ildikó, Znamenák István, valamint Hajdu Szabolcs láthatóak - közölte az NFI.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
 
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
Aforizmák
„A kételkedés a bölcsesség kezdete."
René Descartes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ