Jelentős magyar részvétel a 15. Les Arcs-i Filmfesztiválon
Dátum: 2023. december 22., péntek, 7:10

Négy magyar alkotást, köztük a versenyprogramban Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjét is bemutatják a hétvégén kezdődött Les Arcs-i Filmfesztiválon, amelyet tizenötödik alkalommal rendeznek meg a francia Alpokban.

A kétezer méter magasan fekvő francia síparadicsom filmes találkozója az európai független filmművészetet helyezi középpontba, és a műfajok sokszínűségének bemutatására törekszik. Az idén meghívott több mint száz európai szerzői nagyjátékfilm közül számos alkotást itt vetítenek először Franciaországban, még a mozibemutató előtt.

A hivatalos versenyprogramban versenyez Reisz Gábor számos fesztiválon díjazott Magyarázat mindenre című filmje, nyolc másik - egy litván, egy holland, két belga, egy görög, egy német, egy francia és egy svéd - alkotással. A Kristály Nyíl elnevezésű fődíjat péntek este adja át az öttagú zsűri, amelynek elnöke Aszgar Farhadi Oscar-díjas iráni filmrendező.

A rövidfilmek versenyébe kapott meghívást Buda Flóra Anna 27 című, Cannes-ban, Annecyban és Szarajevóban is díjazott műve, a Jeunesse nevű kategóriába vetítik Gauder Áron Kojot négy lelke című animációs filmjét, míg a Műanyag égbolt című, szintén animációs filmet, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta alkotását a Playtime elnevezésű válogatásban mutatják be. Mindkét filmet áprilisban mutatják be a francia mozikban, míg a Magyarázat mindenre franciaországi bemutatója júniusban lesz.

Az ünnepi seregszemle idei díszvendége Hollandia. A fesztivál "hangsúlyozni kívánja a holland produkciók vitalitását és dinamizmusát, valamint a holland filmművészet európai és nemzetközi szinten betöltött jelentős szerepét". Nyolc holland film bemutatása mellett a koprodukciós fórumon is kiemelt figyelmet kapnak a holland filmtervek.

Az idei egyik díszvendég Bérénice Béjo francia színésznő, aki A némafilmes című Oscar-díjas filmben nyújtott alakításáért 2012-ben elnyerte a legjobb színésznőnek járó francia César-díjat.

A másik díszvendég Ruben Östlund kétszeres Arany Pálma-díjas svéd rendező, akinek hat játékfilmje közül ötnek Cannes-ban volt a világpremierje. 2017-ben A négyzet című, művészvilágba helyezett társadalmi szatírájáért, majd 2022-ben A szomorúság háromszöge című, a szupergazdag elitet kritizáló provokatív vígjátékáért is elnyerte a fesztivál fődíját. A tavalyi cannes-i filmfesztiválon ő volt a nemzetközi zsűri elnöke.

A hófödte Les Arcs a világ egyik legkülönlegesebb és legnagyobb, komoly infrastruktúrával, hét, vetítésre alkalmas helyszínnel ellátott síterepe 55 évvel ezelőtt nyílt meg. A fesztivál a filmrajongók mellett a síelni vágyóknak, a profi filmeseknek és a helyi érdeklődőknek is színes programsorozatot, különleges zenei rendezvényeket és kóstolókat is kínál egy héten át.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
 
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
Aforizmák
„ A szorgalom a közepes tehetség legnagyobb segítője."
Seneca
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ