Rákay Philip: a Most vagy soha! politikán felüli film
Dátum: 2024. március 20., szerda, 13:30

A Most vagy soha! egy politikán felüli film - hangsúlyozta Rákay Philip, az 1848/49-es szabadságharc történetét bemutató alkotás forgatókönyvírója és kreatív producere a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A szakember szavai szerint a napokban bemutatott történelmi kalandfilm egyfajta "nemzeti minimum". "Kellenek olyan ügyek, amiken nem vitatkozunk, bárhogy is szavazunk négyévente, és bárhogy is gondolkodunk a világról" - mondta.

"Ez egy ilyen film, mert olyan hősökről szól, akik nélkül lehet, hogy ma nem lennénk itt, lehet, hogy nem lenne Magyarország" - húzta alá.

Rákay Philip megrázónak és könnyfakasztónak nevezte a filmet ért visszajelzéseket. Mint mondta, vidéki és budapesti helyszínekről is olyan jelzéseket kapott, hogy a vetítéseken "spontán tapsban törnek ki az emberek, fölállnak és könnyes szemmel ünneplik a filmet".

A Most vagy soha! című filmet ért támadásokról szólva Rákay Philip azt mondta: "a kritika nyilván nekem szól". "Ez a film sokak számára csak ürügy, hogy belém rúghassanak vagy belerúghassanak a magyar kormány filmtámogatási rendszerébe" - értékelt, hozzátéve: vannak, akik "bugyuta kurzusfilmet próbálnak belelátni, miközben nem az".

Úgy folytatta: "ez egy film Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról és arról az egészen nagyszerű törekvésről, ami arról szólt, hogy néhány huszonéves fiatal értelmiségi - festőművészek, hírlapírók, költők, jurátusok -, akik kicsit olyanok, mint mi, imádják az életet, rajongva szeretik a hazájukat, és ha kell, meg is halnak érte."

Rákay Philip hangsúlyozta: a filmben sok mindent "percre pontosan dokumentáltak", fejet hajtanak a történelmi karakterek előtt, és megmutatják a középkor és az újkor határán "táncoló" Budapestet. Mindezekkel együtt a Most vagy soha! egy "fiatalok számára is fogyasztható történelmi, családi, igazi kalandfilm" - húzta alá.

A forgatókönyvíró-kreatív producer az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorának is vendége volt, ahol elmondta, hogy a Petőfi és a márciusi ifjak 24 óráját elmesélő filmet száz napig forgatták, és "több mint 1400 ember négy évnyi munkája van benne."

Kiemelte továbbá, hogy a film történelmileg nagyon hiteles, az alkotók fontosnak tartották, hogy a ruhák, a berendezési tárgyak, az épületek és a belső enteriőrök is mind nagyon valósághűek legyenek. Építettek egy több hektáros díszletvárost is, Pest-Buda akkori tereivel, utcáival - magyarázta a szakember, aki elmondta azt is, hogy a filmben a valósághű elemek mellett egy "kalandfilmes vonulat" is van. Utóbbival azt akarták megmutatni, hogy "az osztrák elnyomás idején forradalmat csinálni nem volt annyira egyszerű, mint ahogy azt a történelemkönyvekben olvassuk".

"Azt gondoljuk, hogy erről a napról mindent tudunk, de rengeteg olyan részlete van, amiről nem beszélünk" - hangoztatta Rákay Philip. Hozzátette: a filmben nagyon sok humor, kaland, akció és pátosz is van.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
 
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
Aforizmák
„ Az ostobaság csökkenését nevezzük haladásnak"
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ