Bemutatták a Most vagy soha! című filmet Londonban
Dátum: 2024. március 20., szerda, 13:36

Az alkotók és a főszereplők jelenlétében mutatták be vasárnap este Londonban az 1848. március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról szóló, Most vagy soha! című történelmi kalandfilmet.

A meghívott közönség előtt tartott díszbemutató helyszíne a Piccadilly Circus közelében lévő, premiermozijairól híres Leicester Square-en, a Vue filmszínházban volt.

A rendezvényen részt vett Kumin Ferenc, Magyarország londoni nagykövete.

Lóth Balázs rendező a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült 135 perces alkotás bemutatóján elmondta: Petőfi Sándor Magyarországon a szabadság jelképe, akit minden magyar ismer, mégsem készült eddig olyan film, amely kifejezetten az ő életéről szól.

A rendező jelentős kihívásnak nevezte az alkotás elkészítését. Elmondta: a film öt évig készült, és a forgatás elkezdését hatalmas kiterjedésű kutatómunka előzte meg.

Rákay Philip, az 1848-1849-es szabadságharc történetét feldolgozó film forgatókönyvírója és kreatív producere a londoni vetítés után az MTI-nek elmondta: a bemutatóra brit filmes szakemberek is hivatalosak voltak, hiszen óriási az érdeklődés Magyarország iránt, ahol remek forgatási helyszínek, stúdiók vannak, igen jó szakmai körülmények alakultak ki az elmúlt tíz évben, kiválóak a magyar színészek, a magyar filmes szakértők pedig világszínvonalúak.

Hangsúlyozta: mindezt jelzi az is, hogy nagyon gyakran járnak nemcsak brit, de amerikai és indiai filmesek is Magyarországra forgatni.

"Egy kicsit azért is hoztuk el ezt a filmet, hogy megmutassuk: Magyarországon milyen eredeti és épített helyszínek, milyen szakemberek, milyen színészek vannak" - fogalmazott a forgatókönyvíró. Hozzátette: a londoni magyaroknak is nagy örömmel mutatták be az alkotást.

Rákay Philip elmondta: nagy igény lenne még több történelmi magyar filmre, hiszen a magyar történelem elképesztően színes, és "napestig lehetne sorolni" azokat a történelmi családneveket, amelyek viselőiről szintén filmeket kellene készíteni.

Elmondta azt is, hogy a Most vagy soha! kreatív csapata majdnem egy éve Mohács történetén is dolgozik, hiszen 2026-ban lesz a mohácsi sorstragédia 500. évfordulója. "Azon dolgozunk majdnem egy esztendeje, hogy miként lehetne filmes nyelven a mai fiatal nemzedéknek, a mai kor emberének elmagyarázni, hogy mi történt ötszáz évvel ezelőtt, hova mutatott ez a tragédia és mit tanultunk belőle" - fogalmazott Rákay Philip a vasárnap esti londoni bemutatón.

A Most vagy soha! című alkotást alig néhány nappal a magyarországi bemutató után vetítették Londonban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
Aforizmák
„ A világ nagy eseményeinek a története jóformán nem egyéb a bűntettek történeténél."
Voltaire
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ