A norvég Szerethető című film nyerte a 20. CineFest fődíját
Dátum: 2024. szeptember 17., kedd, 16:52

Lilja Ingolfsdottir norvég rendező Szerethető című filmje három díjat is nyert a 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, köztük az esemény fődíját, a Pressburger Imre-díjat is.

A szervezők szombati közleménye szerint a zsűri indoklásában kiemelte, azért ítélték a norvég alkotásnak a díjat, mert az "nemcsak egy problémát, egy drámai helyzetet ábrázol, hanem az abból való kiutat is képes megmutatni az embereknek". Az alkotás a fődíj mellett elnyerte az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és a Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díját is.

A CineFest nagydíját, azaz a Zukor Adolf-díjat az amerikai Dídi nyerte, melyet Sean Wang rendezett, míg az idei évben indult East of Europe szekció díját az Emilija Gasic rendezte 78 nap szerezte meg. A CineDocs díjat a német Andres Veiel Riefenstahl című filmje, míg a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) elismerését Szilágyi Zsófia Január 2. című alkotása nyerte el.

A filmfesztivál életműdíját Kardos Sándor kapta, aki korábban a Kossuth- és a Balázs Béla-díjat, valamint háromszor a filmkritikusok, kétszer a Filmszemle díját is elnyerte, 1989-ben pedig az Eldorádóért című filmért Európai Filmdíjra jelölték. Mint írták, több mint harminc játékfilmet fényképezett, rendezőként pedig a világon először készített célfotókamerával játékfilmet.

A sajtóanyag szerint Bíró Tibor fesztiváligazgató a zárógálán elmondta, "a világ nagy filmfesztiváljainak legfrissebb és legérdekesebb alkotásait" a CineFesten lehet megnézni először Magyarországon. Mint mondta, büszkék arra, hogy a legújabb magyar filmeket is a CineFesten mutatják be először.

A fesztivál programjába idén öt magyar vagy magyar koprodukcióban készült nagyjátékfilm - Január 2., Egy százalék indián, Lepattanó, Emma és a Halálfejes lepke, Zenit - és három dokumentumfilm - Bartók nyomában, Változó vadon - Az én északom, Nemere István: Addig írok, amíg élek - került.

A CineFesten idén a török és a kínai filmművészet legújabb alkotásaiból is önálló válogatásokat mutattak be a szervezők, a fesztivál idei nézőszámai pedig rekordot döntöttek. A filmmustra eseményein - a versenyfilmek vetítésein, a kapcsolódó vetítéseken és szakmai programokon - összesen mintegy tizenhatezer látogató vett részt.

A fesztiválon idén huszonhat országból érkezett filmet mutattak be, összesen százhuszonnégy előadáson - írták.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
 
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
Aforizmák
„ Három dolog soha nem tér vissza: a kilőtt nyíl, a kimondott szó és az elmúlt nap."
Daumer
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ