Wim Wenders átvette a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége 2024-es díját
Dátum: 2024. szeptember 25., szerda, 7:28

Wim Wenders vehette át a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége (FIAF) 2024-es díját a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként csütörtökön az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Budapesten.

A gála házigazdája a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum volt, amely 1955 óta tagja a nemzetközi szövetségnek.

Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: Wim Wenders a kortárs film meghatározó alakja, aki amellett, hogy maga is alkot filmesként és fotósként, sokat tesz azért is, hogy a múlt történetei a jövő generációit is inspirálhassák. A filmörökség megőrzése nemcsak kedvtelés, hanem felelősség is - hangsúlyozta a kormánybiztos, hozzátéve: a kultúra fenntarthatóságának is kulcsa, hiszen közös felelősségünk minél gazdagabban továbbadni mozgóképörökségünket a Lumiére-galaxis kapujában.

Enyedi Ildikó laudációjában elmondta: az, hogy valaki ragyogó csillagként tűnik fel, majd az is marad, nagy erőt és tehetséget feltételez, és nagy felelősséget helyez az emberre. Hozzátette: Wenders munkáit látva úgy véli, hogy filmjeiben mindig a saját útját kereste és keresi a mai napig. Döntései, vágyai, fantáziái mind megjelennek a filmekben, amelyek ezáltal válnak személyessé.

Mint mondta, mindig elvarázsolta az a bátorság, amellyel Wenders a gyermeki energiákat tudta visszaadni és sugározni másokra. Szerény, elementáris erővel bíró művésznek jellemezte a rendezőt, aki tiszteletreméltó szakmai karrierrel bír.

Enyedi Ildikó kiemelte: Wenders misztikus, izgalmas, véleményformáló filmeket készített, és megköszönte a rendező bátorságát, őszinteségét.

A FIAF-díjat Tiago Baptista, a szervezet főtitkára adta át, kiemelve: idén Wim Wendersnek ítélték a 2024-es FIAF-díjat, a mozi és annak történelme iránti hosszú távú elkötelezettségének elismeréseként, a filmművészet, a filmörökség és a filmek megőrzése érdekében tett munkájáért.

Wim Wenders a díj átvételét követően megköszönte a FIAF-nak a díjat, amelyet nagy megtiszteltetésnek nevezett. Emlékeztetett: az évek során rengeteg időt töltött a párizsi filmintézetben és más hasonló intézményekben a világ különböző részein. Kiemelte: ekkor ismerte fel, hogy égető vágy él benne minél többet tudni és tanulni a filmművészetről. Mint mondta, ezekben az archívumokban őrzik és örökítik át a jövő generációi számára a 20. század hatalmas kincsét, amelyet mozinak nevezünk. A történelem tanításának nincs jobb módja, mint a film történetének a megismerése - vélekedett.

Felidézte: többszáz órát töltött filmnézéssel, a film számára egy komplex nyelv, új művészeti forma, a filmet a legátfogóbb művészeti ágnak látja. A rendező felhívta a figyelmet a kulturális örökség megőrzésének és a filmnyelv átadásának fontosságára, s ebben a filmkészítők felelősségére.

A díjátadót követően Wenders eredeti, 100 éves, némafilmes fakamerával forgatott, A Skladanowsky-fivérek című filmjét vetítették. A mozgóképet az Uránia dísztermében élő zenével kísérte alkotótársa, Laurent Petitgand zongorán, gitáron, szaxofonon, harmonikán, énekhanggal.

Több mint 100 évvel ezelőtt a mozi feltalálásáért zajló versenyfutásba a Lumiere fivérek mellett egy másik testvérpár, Max és Emil Skladanowsky is bekapcsolódott. Bioszkóp nevű találmányukkal már néhány héttel a franciák előtt nyilvános vetítést tartottak Berlinben. A film az ő történetük, amit a müncheni filmes egyetem diákjaival forgatott Wenders 1995-ben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
 
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
Aforizmák
„ Az ember veszendő. Lehetséges; de vesszünk el úgy, hogy ellenállunk."
Albert Camus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ