Rekordszámú teltházas vetítéssel, közönségtalálkozókkal és szakmai programokkal, valamint a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének díjátadó gálájával zajlott a 7. Budapesti Klasszikus Film Maraton. A Nemzeti Filmintézet (NFI) restaurált mozgóképeket ünneplő rendezvényén 100 vetítésen több mint 21 ezer néző vett részt, megdöntve a korábbi évek látogatószámát - írta a filmintézet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
A Szent István-bazilika előtti, szabadtéri vetítéseken mind a négy este megtelt a Szent István tér, ahol többek között Az idő urai című animációs kultfilmet, és a 2001: Űrodüsszeia című Stanley Kubrick-klasszikust láthatták a nézők egyedülálló, 130 négyzetméteres óriásvásznon.
A vasárnap zárult Klasszikus Film Maraton meghívására Magyarországra érkezett az Oscar-díjas görög filmrendező, Costa-Gavras, hogy filmjét, a Berlinale fődíjával kitüntetett, főként Magyarországon forgatott Zenedoboz című alkotást bemutassa, továbbá részt vegyen a Budapest Classics Lab kerekasztal beszélgetésén a filmmegőrzés jelenéről és jövőjéről Frédéric Bonnaud-val, a Cinématheque francaise igazgatójával.
A budapesti fesztivál keretében adta át a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége a FIAF-díjat a világszerte elismert német rendezőlegendának, Wim Wendersnek a világ filmörökségének megőrzése iránti elkötelezettségének elismeréseként. A Maraton Wenders munkássága előtt retrospektív vetítés sorozattal tisztelgett, a vetítéseket követően a közönség találkozhatott és kérdezhette a Berlin felett az ég és a Párizs Texas alkotóját.
"A fesztivál 2017 óta óriási fejlődési utat járt be, évről-évre egyre több nemzetközi és hazai szakmai résztvevőt vonz. Az elmúlt hét vetítései túlnyomó részt teltházzal mentek, és ma már Oscar-díjas alkotók is elfogadják meghívásunkat. Számunkra a legnagyobb öröm természetesen az, hogy a közönség érdeklődése is egyre nő és egyre többen szeretnék ezeket a páratlan filmkincseket nagyvásznon megnézni" - idézi a közleményt Ráduly Györgyöt, az NFI Filmarchívum igazgatóját.
A magyar animáció 110 éves születésének alkalmából először volt látható felújítva a Hugó, a víziló, a Misi mókus kalandjai és a Peti és barátai, és a Maratonon volt a premierje Wim Wenders Az erőszak vége című alkotása, Tímár Péter Csapd le csacsi!-című vígjátéka felújított változatainak is. Szintén először volt látható Deésy Alfréd 1920-as erotikus bűnügyi némafilmje, a Halál után.
A Maraton keretében tartották a Budapest Classics Lab szakmai programot csaknem száz hazai és külföldi szakember részvételével. A filmeseknek, a diákoknak és a tanároknak a szervezők ingyenes regisztrációs lehetőséget biztosítottak, amit több mint 1500-an vettek igénybe. A diákvetítéseken és oktatási programokon összesen közel 2000-en vettek részt az elmúlt héten - áll a közleményben.
(MTI)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |