Díjnyertes új filmek, kísérleti alkotások és retrospektív válogatás az első BIFF programjában
Dátum: 2024. szeptember 30., hétfő, 12:34

Neves rendezők díjnyertes új filmjei, kísérleti alkotások és retrospektív válogatás is szerepel az I. Budapest International Film Festival (BIFF) programjában október 29. és november 3. között a Corvin moziban.

A szervezők szerdai közleménye szerint immár teljes a BIFF programja: a korábban bejelentett öt film mellé további tizennégyet válogattak be a fesztiválra. Mint kiemelték, a retrospektív válogatás kivételével a programban szerepelő filmeknek a BIFF-en lesz a magyarországi mozipremierjük.

A különleges bemutatók szekciójában lesz látható a javarészt Budapesten forgatott és az idei Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb rendezőnek járó Ezüst Oroszlánnal díjazott The Brutalist című történelmi dráma, amelyet Brady Corbet írt és rendezett a Mona Fastvolddal közösen írt forgatókönyv alapján. Az Adrien Brody főszereplésével készült film egy Egyesült Államokba emigrált fiktív magyar építészről szól. A hét éven át készített alkotás vágója Jancsó Dávid, ko-producere Petrányi Viktória volt, de feltűnik benne Vilmányi Benett és Sztarenki Dóra is.

A nyitófilm a nemzetközi versenyprogramban szereplő The Seed of the Sacred Fig lesz, Németország nevezése a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára. A hazájából elűzött iráni filmrendező, Mohammad Raszulof Cannes-ban díjazott filmje egy társadalmi dráma, amely egy végletekig kiélezett macska-egér harccá alakul állam és individuum, privát- és közszféra találkozásának töréspontján egy elnyomó rendszerben - írták a szervezők.

A nemzetközi versenyprogramban lesz látható a The Devil s Bath című misztikus horror is, amely Ausztria hivatalos nevezése a jövő évi Oscarra. A kosztümös horror az európai történelem egy megrázó, eddig elfeledett fejezetét tárja fel. A film Anja Plaschg (aki Soap & Skin néven a film zenéjét is szerezte) főszereplésével a 18. századi Európa peremvidékein, szigorú vallási dogmák mentén élő asszonyok életét mutatja be.

Szintén a versenyprogramban szerepel a Bird című dráma, amelyet a brit Andrea Arnold írt és rendezett. A Barry Keoghan és Franz Rogowski főszereplésével készült film "lebilincselő és reményteli történetet mesél identitásról, szexizmusról, magányról és a szigetország történelméhez méltó osztályharcos küzdelemről" - olvasható a közleményben.

A versenyprogramba bekerült az Európai Parlament és az Európai Filmakadémia közös filmművészeti közönségdíja, a LUX öt döntősének egyike is, Szofia Exarhu görög rendező Animal című filmje.

A közlemény szerint a versenyprogramban szereplő tíz filmre a helyszínen tudnak szavazni a nézők, és a voksok alapján adják át a zárógálán a közönségdíjat.

Az Anzix: Kísérleti mozi elnevezésű szekcióban láthatják a nézők Leos Carax francia rendezőnek az idei Cannes-i filmfesztiválon debütált It s Not Me című filmjét.

A 100 év Sherlock és a mozi nyomában című retrospektív program műsorában kapott helyet Buster Keaton Ifjabb Sherlock detektív című filmje bemutatása 100. évfordulója alkalmából. Az 1924-ben készült amerikai néma vígjáték főszereplője is maga a rendező.

Ebben a szekcióban vetítik még Alain Delon főszereplésével A vörös kör (The Red Circle) című 1970-es filmet, az iráni filmrendező, Abbasz Kiarosztami Close-up című dokumentumfilmjét 1990-ből, valamint az Oscar-díjas Kathryn Bigelow 1995-ös alkotását, a Strange Days - A halál napja című amerikai akciófilmet.

A fesztivál versenyen kívüli zárófilmje a belfasti hip-hop trió felemelkedését bemutató Kneecap lesz. A szex, drogok és hip-hop mámorában úszó életrajzi filmben, amelyben az Oscar-jelölt Michael Fassbender is szerepel, a zenekar tagjai önmagukat játsszák.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
 
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
Aforizmák
„ A tévedés többnyire olyan igazság, amely eltévesztette a maga időpontját."
Étienne Rey
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ