Csütörtöktől kerül országszerte a mozikba a Ma este gyilkolunk című bűnügyi krimi-vígjáték
Dátum: 2024. október 30., szerda, 6:01

Csütörtöktől kerül országszerte a mozikba a Ma este gyilkolunk című bűnügyi krimi-vígjáték, amelyben olyan legendás színészek tűnnek fel a vásznon, mint Kern András, Bodrogi Gyula, Jordán Tamás, Koltai Róbert, Pogány Judit, Takács Katalin és Bánsági Ildikó.

Mint Fazakas Péter rendező a hétfői sajtóvetítésen az MTI-nek elmondta, a Ma este gyilkolunk című filmben a Kern András által megformált színész, Tolnai Tivadar érkezik a színészeknek fenntartott idősek otthonába, ahol egy rejtélyes halálesetet kell kinyomoznia. Tolnai Tivadarért egy időben sztárként rajongott az ország, a 70-es évek népszerű krimisorozatában játszotta Radeczky hadnagyot, aki Ferenc József idejében oldott meg gyilkossági ügyeket. Ha valaki, akkor ő ki tudja deríteni az igazságot.

A Ma este gyilkolunk egy Agatha Christie stílusát idéző, humorral átszőtt, szórakoztató történet - emelte ki Lajos Tamás producer, aki szerint az elmúlt harminc évben a magyar színjátszás nagy alakjai közül ilyen sokan nem játszottak együtt egy filmben.

A főszereplő gárda tagjainak korszakos sikerek fűződnek a nevükhöz: az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején számtalan tévéjátékban láthatták őket a nézők, de később is sikeres színpadi darabokban és nagyjátékfilmekben szerepeltek - idézte fel.

Fazakas Péter elmondta: amikor először találkozott a forgatókönyvvel, nagyon megtetszett neki az alapötlet, hogy színészek között kell egy színésznek nyomoznia. A színészek ugyanis bármit el tudnak játszani, emiatt nehéz kideríteni az igazságot - tette hozzá.

Fazakas Péter szerint ilyen nagy sztárokkal, akik sok tehetséges, világszínvonalú rendezővel forgattak már együtt, és nagy tapasztalattal rendelkeznek, egyszerre öröm és izgalom volt együtt dolgozni. Szerinte ehhez egy rendezőnek fel kell nőnie, ugyanakkor hinnie kell abban, amit csinál, amit elképzel a filmről, és szerencserére ebben partnerek voltak a színészek, akik maximalizmussal, lelelkesedéssel és odaadással dolgoztak.

Fazakas Péter szerint a Ma este gyilkolunk egy olyan film, amelyre akár a fiatalok is elvihetik szüleiket, nagyszüleiket. Utalt arra, hogy a film nemcsak ilyen szempontból "családi" film, hiszen Tolnai Tivadarnak, aki egész életében önfejű, önző volt és magára maradt, mégis sikerül találnia egy közösséget, amelyben otthon érezheti magát.

A rendező kitért arra is, hogy sokkal több figyelmet kellene fordítani az idősekre, akik nagy értékeket hordoznak, ugyanis számukra a legkárosabb az egyedüllét, a nem odafigyelés, ha nem érzik azt, hogy fontosak és számítanak. A filmbéli idős emberek tevékenyek, boldogok, megtalálták a helyüket idős korukban is, és alakítják a maguk világát - mutatott rá.

Lajos Tamás elmondta, hogy a forgatás 37 napig zajlott a ráckeresztúri Brauch-kastélyban. A krimiben a fiatalabb színészgenerációból szintén számos kiváló művész feltűnik, köztük Hermányi Mariann, Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Závodszky Noémi, Gyöngyösi Zoltán, Keresztes Tamás, Herczeg Adrienn, Elek Ferenc és Pál András - tette hozzá.

A Ma este gyilkolunk a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
 
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

Aforizmák
„Mit nem adunk föl, azt sohasem veszítettük el."
Friedrich Schiller
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ