Vasárnap rendezik meg az Európai Art Mozi Napot
Dátum: 2024. november 14., csütörtök, 11:40

Díjnyertes alkotásokkal, egy új magyar filmmel és egy animációs klasszikussal is várják a közönséget az Európai Art Mozi Napon, amelyet vasárnap a kontinens több száz mozijában, köztük harminc magyarországi art moziban rendeznek meg.

A kilencedik alkalommal megvalósuló rendezvény égisze alatt negyven ország több mint hétszáz art mozijában tartanak vetítéseket egy időben - olvasható a hazai szervező, az Art-Mozi Egyesület MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Országszerte harminc helyszínen, több mint száz vetítést tartanak. A nyolc budapesti és a huszonkét vidéki art mozi ezen a napon egyedi filmkínálattal várja a közönséget, lehetőséget nyújtva a nézőknek, hogy akár hetekkel vagy hónapokkal az országos premier előtt láthassák a filmeket.

A filmkülönlegességek sorát a Velencében Arany Oroszlánra jelölt Az univerzum elmélete című német-osztrák-svájci koprodukcióban készült fekete-fehér filmdráma nyitja. Premier előtt lesz látható a Comandante - A parancsnok című, valós események alapján készült olasz háborús dráma, amelyet Velencében a legjobb díszlet díjával ismertek el. Debütál az Oscar-díjas rendező, Paolo Sorrentino új filmje is, az Arany Pálmára jelölt Parthenope - Nápoly szépe.

Mint írták, szerepel a műsoron a Terápia alatt című spanyol dramedy, illetve a Lengyel Filmfesztivál fődíjára jelölt Mindörökké Brigitte Bardot című filmszatíra is.

Az Európai Art Mozi Napon premier előtt vetítik a Szeretettel: a ti Hildétek című, Arany Medve-díjra jelölt német életrajzi drámát és látható lesz A kedvenc sütim című iráni-francia-svéd-német vígjáték-dráma is, amely a Berlinalén az ökumenikus zsűri díját és a FIPRESCI-díjat is megnyerte.

Az eseményen premier előtt vetítik Herendi Gábor új romantikus vígjátékát a Futni mentem című filmet, emellett a programban szerepel Török Zoltán új természetfilmje, A változó vadon - Az én Északom című alkotás is.

A programkínálatban a családi filmeket idén a Bambi - Élet az erdőben című francia kalandfilm, illetve egy magyar-amerikai animációs klasszikus, a Hugó, a víziló képviseli, amit digitálisan felújítva láthat a közönség.

A hazai programsorozat a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg.

A 9. Európai Art Mozi Nap részletes magyarországi programja az Art-Mozi Egyesület honlapján (www.artmoziegyesulet.hu) olvasható.

Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas hálózat kezdeményezésére elindított nemzetközi esemény célja, hogy felhívja a figyelmet az európai filmművészet sokszínűségére és a művészmozik mint kulturális és közösségi terek fontosságára.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
Aforizmák
„ Mindenki a maga baklövéseit nevezi tapasztalatnak."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ