A nemzet aranyai című film százezredik nézőjét várják a Lurdy Moziban
Dátum: 2024. november 24., vasárnap, 7:28

A nemzet aranyai című filmet már csaknem 100 ezren nézték meg a hazai mozikban, a filmet a Lurdy Mozi csütörtöktől újra műsorára tűzi - közölte a Nemzeti Filmintézet az MTI-vel.

Mint írták, Zákonyi S. Tamás alkotása minden idők legsikeresebb hazai dokumentumfilmjének számít. A százezredik nézőt meglepetés ajándékkal várják a Lurdy Moziban, amely csütörtöktől újra műsorára tűzi a produkciót.

A dokumentumban kitérnek arra is, hogy Zákonyi S. Tamás és Elek Ottó rendezők a Nemzeti Filmintézet támogatásával jelenleg egy tévésorozat előkészítésén dolgoznak, amely a magyar vízilabdasport titánjait és a nívós eredményekkel teli évtizedet mutatja be.

A magyar férfi vízilabda-válogatottról szóló alkotás a 2000 és 2008 közötti időszak korábban nem ismert hátterét a csapattagok és a nemzetközi ellenfelek szemszögéből mutatja be. A filmet a Filmintézet által kezdeményezett egyetemi filmklubokban is hónapok óta tartó kiemelkedő érdeklődés övezi.

További információ és a vetítések időpontjai a Lurdy Mozi honlapján és A nemzet aranyai című film közösségi oldalán érhetők el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
 
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

Aforizmák
„Aki keveset gondolkodik, sokat téved."
Leonardo Da Vinci
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ