December 12-től látható a mozikban a Hogyan tudnék élni nélküled? című film
Dátum: 2024. december 3., kedd, 17:42

December 12-én érkezik a magyar mozikba Orosz Dénes Hogyan tudnék élni nélküled? című nagyszabású romantikus vígjátéka.

A Kirády Attila produceri felügyeletével, Kormos Anett és Goda Krisztina forgatókönyve alapján készült film munkálatai 2020-ban kezdődtek, alapját pedig Demjén Ferenc életművére építették - idézi fel a Nemzeti Filmintézet keddi közleménye.

Demjén Ferenc szerzeményei minden szempontból ideálisnak tűntek a filmhez, végül a Sajtból van a hold, a Hiányzol, a Gyere és szeress, a Szabadság vándorai, az El kell, hogy engedj, a Szerelemvonat, az Úgy szeretném, a Darabokra törted a szívem, a Mikor elindul a vonat, a Lepihenni melletted és a Hogyan tudnék élni nélküled? című dalok képezik az alapját a mában és 1994-ben is játszódó, balatoni nyárról szóló humoros, romantikus történetnek.

A szereplőválogatáson fontos szempontnak számított, hogy énekelni is tudjanak a kiválasztottak, mert a filmben a Demjén-dalokat maguk a színészek adják elő. A filmben látható lesz Törőcsik Franciska, Ember Márk, Kirády Marcell, Márkus Luca, Marics Peti, Varga-Járó Sára, Brasch Bence, valamint Seress Zoltán, Györgyi Anna, Medveczky Balázs, Kovács Harmat, Markó-Valentyik Anna, Szántó Balázs és Barta Veronika.

A forgatást több hónapos intenzív felkészítés előzte meg, amely a Demjén-dalok professzionális elsajátításán túl számos táncpróbából is állt.

A forgatás két ütemben zajlott: a mában játszódó részeket 2023 decemberében Budapesten vették fel, míg az 1994-es történetszálat idén nyáron rögzítették a fővárosban, valamint több balatoni településen.

A film képi világáért Babos Tamás operatőr felel, míg zenéjéről Demjén Ferenc csapata gondoskodott. A látványtervező Valcz Gábor, a jelmeztervező Kemenesi Tünde, a koreográfus Turi Lajos Péter volt.

A Hogyan tudnék élni nélküled? a Nemzeti Filmintézet támogatásával, az MBH Bank és az IKO Műsorgyártó Magyarország Kft. társfinanszírozásában készült. A film médiapartnere a TV2.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
 
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
Aforizmák
„ Lehet bűn nélkül élni? Az nem is élet. Ezt még némely keresztény szentek is sejtették."
Füst Milán
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ