A közelmúlt Magyarországán játszódik a Ványa bácsi - Buborékkeringő című televíziós játékfilm
Dátum: 2025. január 15., szerda, 18:48

A közelmúlt Magyarországán játszódik a Ványa bácsi - Buborékkeringő című televíziós játékfilm, amelyet A magyar kultúra napján, január 22-én 21 órakor láthat először a közönség a Duna csatornán.

A Ványa bácsi - Buborékkeringő a rendszerváltás környékén játszódik egy szarvasmarhatelepen, ahol két férfi verseng egymással a harmadik férfi feleségének szerelméért - és egyikük még csak nem is sejti, hogy verseny van.

A tévéfilm a Megafilm gyártásában készült. Helmeczy Dorottya producer a tévéfilm hétfői sajtóbemutatóján elmondta: a televíziós játékfilm Csehov művéből indul ki, de magyar környezetbe, a rendszerváltás utáni időszakba helyezi át a szereplőket. A producer szerint Csehov történetének a legnagyobb izgalma, hogy alapvetően csak a karakterekről szól és "csehovi módon" nincs benne cselekmény, emiatt nagy feladat volt a színműből tévéfilmet készíteni. A szereplők egymással nem foglalkoznak, csak saját érdekeiket próbálják képviselni. Ebből fakadnak konfliktusok, féltékenységek és szerelem vagy átmeneti szerelmek. Ezek mind olyan releváns dolgok, amelyek a mai napig megtörténnek az életben - magyarázta a producer.

Kálomista Gábor producer emlékeztetett arra, hogy lassan két éve fut nagy sikerrel a Thália Színházban Csehov színműve, Ványa bá címen, amely az emberi kapcsolatok szövevényes világába kalauzolja a közönséget néha mókás, néha tragikus módon. A filmváltozatot Somogyi György forgatókönyve alapján Fazakas Péter rendezte. A tévéfilmben minden színész ugyanazt a karaktert játssza, amelyet a Télikert színpadán adnak elő, a történet is ugyanaz csak más köntösben - tette hozzá a producer.

Kálomista Gábor szerint a film és a színház különböző világ. Utóbbi sokkal közvetlenebb, emiatt érzékenyebben lehet reagálni pillanatonként a helyzetekre, emellett más színészi játékot is igényel. A producer szerint Csehov műve kortalan mindegy mikor és hol játszódik, az emberi viszonyokról, szenvedélyről, átverésről, sérelmekről, kapzsiságról, szerelemről és hűségről szól, amelyek szerves részei az életnek.

A tévéfilm bemutatja azt is, hogy sokan olyan világban (buborékban) élnek, amelyből nehéz kiszakadni és ez sok keserűséget, néha pedig vidám pillanatokat okoz - mondta a producer.

Kálomista Gábor szerint az, hogy a tévéfilm a közelmúltban játszódik modernebbé teszi a színművet és így közelebb hozza azt a közönséghez.

A Lénát alakító Czakó Julianna szerint a tévéfilm másmilyen feldolgozás lett mint a színdarab. A színésznő izgalmasnak nevezte a tévéfilm adaptációt. Mint mondta, Csehov olyan emberi gyarlóságokat és nagyszerűségeket boncolgat, amelyek miatt a szereplők szerethetők és szánhatók egyszerre.

A tévéfilm a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) koprodukciójában a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült. Andrónyi Kolos, a Duna csatornaigazgatója azt mondta: a Duna csatorna soha nem zárkózott el a klasszikus művek izgalmas feldolgozásától. Ez fontos küldetése a csatornának, ezért is állt a kezdeményezés mellé - hangsúlyozta, kiemelve, hogy ezek az örök klasszikusok, az örök emberi problémákkal, személyes dolgainkkal foglalkoznak.

A televíziós játékfilm főszereplője, Görög László mellett Szervét Tibor, Szabó Győző, Czakó Julianna, Molnár Piroska, Csarnóy Zsuzsanna, Martos Hanga és Bede-Fazekas Szabolcs lesz látható.

A tévéfilm forgatókönyvét Somogyi György írta, társíróként közreműködött Kun-Béres Anikó, a látványtervező Valcz Gábor, a jelmeztervező Zelenka Nóra, az operatőr Dévényi Zoltán, a zeneszerző Asher Goldschmidt, a vágó Kovács Zoltán, a gyártásvezető Endrődy Balázs volt.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
 
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
Aforizmák
„A modern művészetet megérteni körülbelül olyan, mintha az ember megpróbálná követni a cselekményt a betűlevesben"
Ismeretlen
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ