Jubileumi vetítéssel ünnepelték A napfény íze című film bemutatásának 25. évfordulóját Torontóban
Dátum: 2025. február 6., csütörtök, 12:26

Jubileumi vetítéssel ünnepelték Szabó István A napfény íze című filmje bemutatásának 25. évfordulóját Torontóban - tájékoztatta az MTI-t az esemény kommunikációjával megbízott ügynökség.


A február 2-i rendezvényen Vass-Salazar Mária nagykövet köszöntötte a résztvevőket, akik között megjelent Conrad Black író, Jennife Dale színésznő, Mark Horowitz rendező, Georgia Morissette, Alanis Morissette énekesnő magyar édesanyja, továbbá kanadai politikusok, művészek és zsidó szervezetek vezetői, valamint a torontói filmfesztivál jelenlegi és korábbi vezetői - írták.

Kiemelték, hogy a rendezvény a film magyar-kanadai producere, Robert Lantos, valamint Vass-Salazar Mária nagykövet összefogásával, és Magyarország Ottawai Nagykövetségének támogatásával valósult meg.

A filmvetítést követően beszélgetésre került sor Robert Lantossal, aki a jelenkori antiszemitizmus veszélyeire hívta fel a figyelmet, rámutatva a Kanadában is drámaian terjedő incidensekre, pozitív példaként említve Magyarországot, ahol a zsidó emberek biztonságban élhetnek - olvasható a közleményben.

A rendezvény helyszíne a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) épülete volt, aminek szimbolikus jelentőséget ad, hogy a film világpremierjére 1999-ben a TIFF-en került sor. Magyarországon 2000. január 27-én volt a film premierje, így a mostani torontói jubileumi vetítésre a hazai premier negyedszázados évfordulóján került sor - hívták fel a figyelmet, hozzáfűzve, hogy a TIFF nagytermében rendezett vetítés teljes bevételét Robert Lantos a Torontói Holokauszt Múzeum és a Stand With Us szervezet tevékenységének támogatására ajánlotta fel.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
Aforizmák
„ Az ostobaság csökkenését nevezzük haladásnak"
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ