Több mint ötven filmterv érkezett a Nemzeti Filmintézet Inkubátor programjának felhívására
Dátum: 2025. február 20., csütörtök, 7:12

Ötvenhat filmterv, köztük negyvenöt játékfilmötlet, négy dokumentumfilmterv, illetve hét animációs rövidfilmötlet érkezett a Nemzeti Filmintézet (NFI) Inkubátor programjának felhívására - közölte a Filmintézet hétfőn az MTI-vel.

Kiemelték, hogy a program célja a fiatal hazai tehetségek támogatása kis költségvetésű, egész estés játékfilmek, dokumentumfilmek, valamint 5-10 perces animációs szerzői rövidfilmek létrehozásában.

A jelentkező alkotók közül 17 a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerezte meg a jelentkezéshez szükséges filmes ismereteket, de a program népszerű az ELTE filmtudomány szakos hallgatói, illetve a METU és a MOME, valamint egyéb magyarországi és külföldi filmes képzést végzett hallgatók körében is - tájékoztattak a közleményben.

Kifejtették, hogy az öttagú zsűri a beérkezett filmtervek közül legfeljebb tízet javasol majd forgatókönyv-fejlesztésre, amelyhez 3 millió forint anyagi támogatást, valamint szakmai segítséget kapnak az alkotók.

A tíz filmterv közül a novemberi Pitch Fórumon választ ki a szakmai zsűri és a közönség öt nyertest, akik ezt követően gyártási támogatást kaphatnak. Ennek összege egész estés játékfilmek esetén 135 millió forint, dokumentumfilmek esetén 40 millió forint, míg az animációs szerzői rövidfilmeknél akár 20 millió forint is lehet. A támogatott projektek készítői számára a Filmintézet a Fast Forward Program keretében workshopokat is biztosít, amelyek segítik a felkészülést és a filmtervek továbbfejlesztését - írták.

Felidézték, hogy a 2015-ben elindított Inkubátor program már több mint 30 elsőfilmes csapat számára biztosított gyártási támogatást. Az így készült alkotások között említették Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjét, Csuja László Virágvölgy című alkotását, Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmjét, Csáki László Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmjét, Breier Ádám Lefkovicsék gyászolnak című alkotását és a Minden rendben című filmet, Sós Bálint Dániel rendezését.

Az NFI Inkubátor programjáról további információ a Filmintézet honlapján található.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
Aforizmák
„ ...az emberiségnek sosem támadt olyan fontos gondolata, amelyet kőbe ne írt volna."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ