Március végéig jelentkezhetnek írók és forgatókönyvírók a Friss Hús pályázatára
Dátum: 2025. március 11., kedd, 12:00

Március 30-ig jelentkezhetnek írók és forgatókönyvírók a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál III. Balázs Béla pályázatára.

A pályamunkákat négy témában várják a szervezők: Hajtűkanyar, Elfelejtettem a jelszavam, Nézz az ég felé!, valamint Gyerekszemmel tárgykörben - olvasható az MTI-hez elküldött hétfői tájékoztatóban.

A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok: treatment, forgatókönyv, maximum egyoldalas szinopszis, valamint írói életrajz, fejlesztői koncepció, adaptáció estén az adaptálandó mű címe és szerzője. Az elbírálásban előnyt élveznek azok a filmtervek, amelyek 20 percnél rövidebb alkotást ígérnek.

A kiválasztott filmtervek májusban fejlesztői workshopon vesznek részt mentorok segítségével, ezt követően egy zsűri választja ki a legjobbnak ítélt alkotásokat. A kiválasztottaknak a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál ideje alatt lehetőségük lesz filmrendezők és producerek előtt prezentálni terveiket. A zsűri által legjobbnak ítélt három filmterv - a fejlesztési folyamat végén - 100-100 ezer forintos díjazásban is részesül. A pályázatot a nevezési felületen lehet beadni.

A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál szervezőinek évtizedes tapasztalata, hogy bár számtalan sikeres magyar rövidfilm készül, a rövidfilmek forgatókönyve, dramaturgiája méltatlanul keveset tárgyalt és gyakorolt téma, valamint nagyon kevés az átjárási lehetőség a kortárs irodalom és a filmírás között. Ezen kívánnak változtatni a szervezők a Balázs Béla-pályázattal, amelynek célja, hogy vadonatúj projektek szülessenek.

A pályázatot Balázs Béláról (1884-1949), a magyar irodalom, film- és kultúrtörténet kiemelkedő alakjáról nevezték el a szervezők, az alkotó munkássága mellett a Balázs Béla Stúdiónak is emléket állítva, amely évtizedeken keresztül volt a kísérleti filmesek "oázisa". A stúdió megszűnése-elsorvadása máig betöltetlen űrt hagyott maga után, szellemi öröksége viszont a mai napig táplálja a fiatal filmes generációkat - írták a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
 
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
Aforizmák
„ A regényírásnak három szabálya van. Sajnos senki sem tudja, mik azok."
Somerset Maugham
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ