Dokumentumfilm készült Erkel Ferencről
Dátum: 2025. március 17., hétfő, 9:16

A mi Erkelünk címmel készített dokumentumfilmet a magyarság egyik legnagyobb zeneszerzőjéről a Magyar Történelmi és Műfaji Film Alapítvány - közölték az alkotás készítői a gyulai Erkel Ferenc Emlékházban tartott sajtótájékoztatón pénteken.

Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója felidézte, hogy tavaly májusban látták meg a Vidéki Múzeumok Szövetsége dokumentumfilm-készítői pályázatát, amelyre Szappanos Gábor történész kollégájuk készített szinopszist.

A korábban az Erkel Ferenc Emlékházat, jelenleg a gyulai várat vezető Szappanos Gábor elmondta, az volt a fő koncepció, hogy ne csak a nemzeti opera és különböző intézmények létrehozójaként mutassák be Erkel Ferencet, hanem koncentráljanak a kevésbé ismert fiatalkori, gyulai éveire, valamint az olyan különlegességekre, mint például a sakkhoz való viszonya.

Somogyváry Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke elmondta, hogy a forgatás tavaly júniusban kezdődött el. Felidézte, az ő javaslatára bővítették ki a koncepciót, hogy ne csak a gyulai éveket mutassák be a filmben, így forgattak Budapesten, Debrecenben, a budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központban és a Magyar Zene Házában is.

Hozzátette, sikerült rávennie Mécs Károlyt, hogy vállalja el a film narrátori szerepét, vele tavaly december 30-án készítették el a felvételeket. A nemzet művésze február 26-án elhunyt, így "ez lett az utolsó alkotás, amelyet színművészként elkészített" - fogalmazott.

Váradi János, a film készítője elmondta, hogy a 80 perces filmben foglalkoznak azzal, hogy Erkel felmenői és leszármazottai között is sokan kerültek közel a zenéhez; ezt a vonalat egészen a mai korig, a most is élő utódokig követték. A megszólalók között szerepel mások mellett Batta András zenetörténész, a Filharmóniai Társaság elnöke, az Erkel Diák Ünnepek kapcsán Sós Judit, a gyulai polgármesteri hivatal munkatársa, de például Kocsis János, a gyulai Emlékház vezetője és Kónya István alpolgármester is.

Fekete-Dombi Ildikó elmondta, pénteken az Almásy-kastélyban zárt körben levetítik a filmet az alkotásban részt vevőknek, de a film rendezőjének kérésére - hogy az alkotást különböző szemlékre be tudják nevezni - egyelőre nem mutatják be nyilvánosan. Az MTI felvetésére Váradi János azt mondta, várhatóan ősszel mutatják be a filmet, és arról is tárgyal a forgalmazó, hogy a televízióban is levetítsék.

Fekete-Dombi Ildikó megjegyezte, az volt a céljuk, hogy oktató jelleggel, iskolákban is használhassák az alkotást, ezért készül majd belőle egy rövidebb, körülbelül félórás verzió is.

Görgényi Ernő, Gyula polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, a városnak régóta "az egyik legszebb küldetése" Erkel Ferenc emlékének az őrzése. Hozzátette, különösen örül annak, hogy a dokumentumfilm egy széles összefogás eredményeként jött létre.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
 
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
Aforizmák
„Nem művészet megöregedni, de művészet azt elviselni."
Johann Wolfgang Von Goethe
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ