A magyar film napján mutatják be Sipos Bence Romokból című dokumentumfilmjét
Dátum: 2025. április 13., vasárnap, 8:18

Április 26-án, a magyar film napján mutatják be Sipos Bence Romokból című dokumentumfilmjét a budapesti Kino Café moziban - közölték a szervezők az MTI-vel pénteken.

A közleményben azt írták, hogy a dokumentumfilmmel elsőként kíséreltek meg lenyomatot adni a budapesti romkocsmák jelenségéről, a történet gerincét pedig a sikerekben gazdag hőskora, jelene és a bizonytalan jövője adják. Az emberi sorsok, a vált-vállvetve küzdés állandósága párhuzamot szolgáltat Budapest keserű és diadalmas történetével - fogalmaztak a tájékoztatásban.

A film szereplői azok a romkocsma-tulajdonosok, kultúrára vágyó fiatalok, akik az elmúlt 30 évben folyamatosan jelen voltak Budapest életében, saját szemükkel látták átalakulását, és azt, hogyan jött létre a főváros szívében lévő sokszínű romkocsma-projektből a külföldiek első számú célpontja: a bulinegyed - olvasható a közleményben.

Felidézték: 2023-ban ugyancsak Romokból címmel mutattak be egy ötrészes, a budapesti romkocsmákról szóló sorozatot. Az alkotók felhasználták a már elkészült epizódok legjobb jeleneteit, de számos új szekvenciát is forgattak, valamint új dramaturgiát, szerkezetet és hangsúlyokat kapott a történet, amelyet Budapest százéves kulturális örökségének kontextusában mesélnek újra - ismertették.

A filmet Sipos Bence rendezte többek között olyanok közreműködésével, mint Péterfy Bori, Reisz Gábor és Závada Péter. A dokumentumfilm producere Rajnai György, forgatókönyvírója és szerkesztője Csizmadia Attila.

A Romokból a premier után a Budapest Film mozijaiban és június 7-én a SopronFeszt keretében, a soproni Elit Moziban lesz látható - áll a tájékoztatóban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„Nem művészet megöregedni, de művészet azt elviselni."
Johann Wolfgang Von Goethe
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ