Május 24-én kezdődik az Imázsia Kínai Filmhét
Dátum: 2025. május 14., szerda, 7:25

Nyolc film, köztük klasszikusok és a közelmúlt kasszasikerei lesznek láthatóak az Imázsia Kínai Filmhéten, amit május 24-30. között rendeznek meg a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. A fővárosban vetített alkotásból június 1-jén Debrecenben, az Apolló moziban is műsorra tűznek néhányat - közölték a szervezők az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a vetítések mellett beszélgetésekkel és kísérő eseményekkel is várják az érdeklődőket, akik találkozhatnak majd az alkotások készítőivel, valamint a kínai filmipar képviselőivel.

Az Imázsia Kínai Filmhét alkalmából Magyarországra érkezik Hszie Fej díjnyertes rendező, a Pekingi Filmakadémia volt oktatási rektorhelyettese, Csiao Liang filmrendező, Vang Jao, a Pekingi Filmakadémia oktatója, továbbá Chris Berry, a kínai filmek nemzetközileg elismert szakértője, a King s College London kutatója.

A Kortárs Kínai Könyvklub vendégeként részt vesz a fesztiválon Szu Tung, a "Hongfen" (angolul: Petulia s Rouge Tin) című regény szerzője, amelynek adaptációja Púder címmel szerepel a filmhét programjában. A film rendezője, Li Saohung és operatőre, Ceng Nienping is ellátogat a rendezvényre - áll a közleményben.

A tájékoztató szerint az Imázsia Kínai Filmhéttel átfogó képet szeretnének nyújtani a magyarországi közönségnek és az itt élő kínai nézőknek az elmúlt évtizedek kiemelkedő kínai filmterméséből, a rendezvény továbbá a szakmabelieknek is platformot biztosít a filmes párbeszédek, együttműködések elindításához.

A programban olyan filmek szerepelnek, mint az 1990-es Fekete hó és a 2019-es A vándorló Föld - olvasható az esemény Facebook-oldalán, a vetítésekről és a kísérőprogramokról további információ a https://www.facebook.com/imazsia linken érhető el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
 
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
Aforizmák
„ A legszívesebben gyermekekkel beszélgetek; tőlük még remélhetem, hogy majd értelmes lények lesznek..."
Kierkegaard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ