A 130 éves mozi a Budapesti Klasszikus Film Maraton témája
Dátum: 2025. július 23., szerda, 7:22

A 130 éves mozi a Budapesti Klasszikus Film Maraton kiemelt témája, a filmünnepet a Nemzeti Filmintézet (NFI) szeptember 16. és 21. között rendezi.

A vetítéseknek a Szent István téri szabadtéri mozi, az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Toldi, az Art+ Cinema, a Francia Intézet, a Budapest Music Center ad otthont. A Filmmaratonra hangolva szeptember 14-én egész nap bábfilmekkel, animációkkal és filmkoncertekkel várják az érdeklődőket a Müpában - közölte az NFI kedden az MTI-vel.

A program nyitányaként a gyerekek a Mekk Eleket jegyző Imre István bábfilmjeit láthatják Ránki György és Kurtág György zenéjével, majd Dargay Attila Szaffiját. Korda Sándor Az aranyember című némafilmjéhez a Győri Filharmonikus Zenekar játszik. A filmtörténet leghíresebb mozdonya is megelevenedik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Buster Keaton főszereplésével, a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével.

A Budapesti Klasszikus Film Maraton szeptember 16-tól tíz frissen restaurált művel tiszteleg a magyar filmművészet meghatározó egyénisége, Makk Károly hagyatéka előtt. Felújítva és nagyvásznon lesz látható a Liliomfi.

A közönséget megtekintheti Joe Eszterhas hat filmjét, köztük az Elemi ösztönt és a Flashdance-t. Reflektorfénybe kerül Robert Lantos életműve is, többek között David Cronenberg és Atom Egoyan rendezők filmjeivel.

Az Ingrid és Roberto - Itáliai utazás című válogatás Ingrid Bergman és Roberto Rossellini életét és pályáját mutatja be közös filmjeiken keresztül. Fény és árnyék címmel lesz látható válogatás a film noir gyöngyszemeiből.

A Nyitott archívumok válogatása betekintést nyújt a világ filmgyűjteményeinek és archívumainak munkájába, a némafilmek kedvelői élő zenés vetítéseken vehetnek részt.

Dokumentumfilmek is műsoron lesznek filmesekről, filmkészítésről és a mozi szeretetéről. Ismét látható lesz a Mesés nők Keletről, valamint folytatódik a 2022-ben megkezdett filmtörténeti utazás Thierry Frémaux, a Lumiere Intézet és a cannes-i fesztivál művészeti igazgatója által készített összeállítással a Lumiere-fivérek felvételeiből.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
 
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
Aforizmák
„ A kor csak akkor számít, ha sajt vagy."
Helen Hayes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ