Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Jakabné Muity Mária méltósággal viselt betegsége után 2025.07.12-én örökre megpihent. Drága halottunk hamvait 2025.08.05-én 10 órakor a római katolikus egyház szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra az Assisi Szent Ferenc Plébánia-templomban. (1092 Budapest, Bakáts tér 13.) Kérjük, koszorúk és csokrok mellőzésével, egy szál virággal búcsúzzanak! A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete saját halottjának tekinti MZTSZ Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete
Jelentősen megújult a színházi szakmák egyetlen országosan reprezentatív szakszervezete, az idén 105 éves Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) országos vezetősége, miután a 2024. április 8-án, hétfőn megtartott tisztújító küldöttgyűlésen megválasztották az új országos ügyvezető elnökséget. A következő öt évben országos elnökként Savanyu Gergely, a soproni Petőfi Színház színművésze, a soproni alapszervezet elnöke irányítja a 17 fős elnökséget. A két országos alelnök Makranczi Zalán színművész, a szinkron alapszervezet alelnöke és Kovács Éva Rebecca színművész, a szabadfoglalkozású művészek alapszervezetének titkára lett. Az elnökségi tagok többsége is kicserélődött. Az új elnökség programjában az érdekképviseleti funkció megerősítése szerepel az első helyen.
Százezer forint támogatást kap minden friss diplomás színész az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettől.
A Szarajevói Filmfesztiválon versenyez Olasz Renátó első rendezése
Dátum: 2025. július 29., kedd, 8:22
A 31. Szarajevói Filmfesztivál nagyjátékfilmes versenyprogramjában mutatják be Olasz Renátó első, Minden csillag című egész estés rendezését, amely mellett több magyar produkció is versenyez a fesztivál díjaiért - derült ki a Deadline.com hollywoodi hírportál megjelent írásából.
A Szarajevó Szíve díjakért összesen 50 film versenyez, amelyből 15 nagyjátékfilm, és ugyanennyinek a fesztiválon tartják a világpremierjét. A négy versenyszekcióban egész estés filmeket, dokumentumfilmeket, rövid- és diákfilmeket díjaznak. Olasz Renátó Minden csillag című, 83 perces alkotása nyolc másik produkcióval versenyez a nagyjátékfilmes szekcióban. A dokumentumfilmes versenyprogramban lesz Bársony Katalin Suno Dikhlem című, magyar-belga nagyjátékfilmjének a világpremierje, ugyanide válogatták be Mariam Bakacho Khatchvani The Men s Land (Kacebis mitsa) című grúz-magyar rövidfilmjét is. A rövidfilmek között versenyez Kenyeres Bálint Cannes-ban debütált No.3 (The Spectacle) című 17 perces, francia koprodukcióban készült munkája, a diákfilmek között pedig Ladányi Jancsó Jakob Élő kövek című kisjátékfilmje és Balogh Mirjana Berlinben díjazott animációs alkotása, a Wish You Were Ear. A fesztivált augusztus 15. és 22. között rendezik meg Szarajevóban. (MTI)
Hozzászólás
Hozzászólások
|
|
Galéria
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
Aforizmák
„ Van, aki hosszan fejezi ki magát, hátha közben eszébe jut valami."
Feleki László
|
|