Mintegy 350 nevezés érkezett a 32. Országos/Kárpát-medencei Diákfilmszemlére
Dátum: 2025. agusztus 13., szerda, 9:53

Mintegy 350 alkotást neveztek idén az augusztus 27-én kezdődő 32. Országos/Kárpát-medencei Diákfilmszemlére - közölték a szervezők az MTI-vel.

Kiemelték, hogy a szemlére elsősorban fiatal filmes és középiskolás korú alkotóktól érkeztek művek, azonban számos tehetséges általános iskolai tanuló is bemutatta első filmes munkáit.

Hozzátették, hogy a rendelkezésre álló vetítési időt figyelembe véve a fesztiválon csaknem 150 alkotást mutatnak majd be.

Több hazai város mellett a Kárpát-medence különböző helyszíneiről is érkeztek nevezések, így az idei szemle "igazi regionális filmes találkozóvá válik majd" - fogalmaztak a közleményben.

Az ingyenesen látogatható, nyilvános fesztivál augusztus 27-én nyílik meg, és augusztus 31-én díjátadóval zárul - írták a szervezők, hozzátéve, hogy a filmszemlét követően a díjazott alkotásokból válogatott filmvetítést is tartanak.

A közleményben kitértek arra is, hogy a vetítések - amelyek szerdán 13 órától, csütörtökön, pénteken és szombaton pedig 10 órától kezdődnek - csütörtökön 18 óráig, szombaton pedig kora délutánig tartanak majd.

A szervezők hangsúlyozták, hogy a szemle nemcsak verseny, hanem ünnep is: közösségi találkozás a legfiatalabb filmes generációval. Ezért minden vetítést szakmai konzultáció követ, amely során a zsűri tagjai személyesen beszélgetnek az aznap bemutatott filmek alkotóival, tanácsokat adnak, és közösen elemzik az elkészült műveket. Ezek az alkalmak az érdeklődő nézők számára is nyilvánosak - emelték ki a közleményben.

A fesztiválhoz kiállítás is kapcsolódik, amely az elmúlt három évtized diákfilmszemléinek plakátjain keresztül betekintést nyújt a szemle történetébe, emlékeztetve a nézőket a rendezvény gazdag múltjára. A tárlat megnyitója augusztus 27-én 18 órakor lesz.

A 32. Országos/Kárpát-medencei Diákfilmszemle a Csokonai Nonprofit Kft. főszervezésében, a Polifilm Műhely Alapítvánnyal és a Budapest Művelődési Központtal társszervezésben, magyarországi és határon túli fiatal filmesek támogatásával valósul meg.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
 
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
Aforizmák
„ Okos ember: azt mondja, amit én."
Ignotus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ